Elég volt!

Elég volt!

Mintha brüsszeli kottából játszana az UEFA.

 

Ismét minket büntetett az Európai Labdarúgó szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága.

A testület a Magyarország–Szlovákia Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen elhangzott „rasszista, kirekesztő” megnyilvánulások miatt úgy döntött, hogy az Azerbajdzsán elleni október 13-i hazai Eb-selejtező mérkőzést zárt kapuk mögött (vagyis nézők nélkül) kell megrendezni, ezen kívül még 20 millió forintnak megfelelő összegű  pénzbüntetést is kirótt a Magyar Labdarúgó Szövetségre.

Érdemes visszatekinteni csak az elmúlt néhány hét futballal kapcsolatos botrányos eseteire és megvizsgálni, akkor hogyan járt el, milyen szankciókat alkalmazott az UEFA.

Augusztus 1-én, a Craiova-Honvéd Európa-liga selejtező 119. percében a már a meccs addig eltelt idejében is folyamatosan magyarellenes rigmusok tömkelegét a szájukból kiokádó román vadállatok (az ilyenek nem szurkolók) gránátot dobtak a pályára, amely úgy megsebesítette az ír játékvezetőt, hogy az hosszas ápolás után sem tudta végigvezetni a meccset. Ám azt a találkozót az UEFA ott tartózkodó delegátusa a minősíthetetlen lelátói magatartás ellenére sem szakította félbe, sőt a hivatalos indoklás szerint azért nem, mert a román rendezők közölték: ez esetben a stadionban és környékén kő kövön nem maradt volna.

Aki ezek után a románok kizárására – nemcsak a mostani sorozatból, hanem évekre a nemzetközi kupák mindegyikéből – számított, mélységesen csalódnia kellett, a Craiova ezt megúszta három zártkapus meccsel – ebből egy ráadásul felfüggesztve – sőt az AEK Athén elleni következő selejtezőre is beengedhették nézőket, gyerekeket a nem is oly képletes kiskapun.

Ezen kívül még 60 ezer eurós pénzbírságot kaptak, ami még a mostani gyengécske forint árfolyam mellett sem éri el a 20 milliós összeget magyar fizetőeszközben.

Közben persze megbüntették a magyar csapatot is, amely elszenvedője volt ennek az egész gyalázatnak.

Hírdetés

Érthetetlen, vagy nagyon is érthető?

De nézzük, mi is történt három héttel később Bernben, a Young Boys-Crvena Zvezda BL-selejtező play off találkozón.

A svájci fővárosba érkező szerb huligánok békés emberekre támadtak rá, többeket súlyosan bántalmaztak, a helyi rendőrségnek még figyelmeztető lövésekre is szüksége volt, hogy megfékezze az emberi mivoltukból kivetkőzőket.

Ráadásul a zvezdások minősíthetetlen magatartása senki előtt nem ismeretlen, tavaly a Salzburg elleni meccsen okoztak botrányt, ami miatt Liverpoolba és Párizsba nem utazhatott el a szerb gyülevész had és fizetett 30 ezer eurót a Crvena Zvezda mint egyesület.

A Bernben történtek után joggal vártunk valami keményebb szankciót velük szemben, ám ennek mind ez idáig híre-hamva sincs, a jelek szerint október 1-én mindenféle korlátozás vagy szankció nélkül kerül sor a görög Olympiakosz belgrádi vendégjátékára.
Ez a hozzáállás már maga a döbbenet.

A mieinkkel szemben most alkalmazott szigor eszünkbe juttatja még azt, amikor a magyar-szlovák „odavágóján” Nagyszombatban ugyanúgy kifütyülték a magyar himnuszt a szlovákok, ahogy tették azt a magyarok Budapesten a vendégek nemzeti énekével szemben és a meccsre kilátogató magyarok szerint körülbelül hasonló mennyiségű magyarellenes megnyilvánulás történt azon meccsen, ahány sértés érte a szlovákokat szeptember 9-én.
Szlovákia is kapott végül zárt kapus büntetést, de az egyenleg közel sincs még így sem kiegyenlítve.

Jól tudjuk, elsősorban az Európai Unió bevándorláspolitikájával szembeni ellenállásunk miatt hosszú ideje mi vagyunk a szálka Brüsszel szemében, ám azt, hogy ezt a sport, a labdarúgás terén is éreztetni fogják majd velünk, nehezen tudtuk elképzelni.

Mert ezekre a döntésekre, a belőlük sütő döbbenetes kettős mércére más magyarázatot nemigen találunk.

Winkler József

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »