Elég gyenge magyarázattal állt elő a Lendvai-klón, hogy miért nem volt "szomika" a szétröhögött sajtótájékoztatón

Annyira nevetséges és kínos volt, ahogy a kormánypropaganda próbálkozott, hogy egyszerűen nem lehetett nem kinevetni a görcsös igyekezetet – ezzel magyarázta a Magyar Nemzet megkeresésére Kunhalmi Ágnes (MSZP), hogy múlt pénteken, vagyis a mögöttünk hagyott év utolsó előtti napján miért tört ki néhányszor nevetésben saját sajtótájékoztatóján.

Több operatőr is megörökítette, amint a szocialisták budapesti elnöke az állami televízió riporterének a Jobbik és a baloldal esetleges összefogását feszegető kérdéseire válaszolgat, Medgyessy Péter nemrég felvetett együttműködésétől kezdve odáig, hogy mi lenne, ha a Demokratikus Koalíció belemenne az összefogásba. A riporter szavaira, miszerint Gyurcsány Ferenc már utalgatott ilyen helyzetre, Kunhalmi Ágnes annyit mondott csak, hogy „akkor megyünk át a hídon, ha odaértünk” – majd elkezdett nevetni.

A szocionista politikus a Magyar Nemzetnek azt is leszögezte, hogy a komplett sajtótájékoztató valójában arról szólt: először üzeni a miniszterelnök az országnak, hogy az előrelépés kulcsa nem a tudás, hanem a lopás.

Egyébként már a sajtótájékoztató kezdése is hasonló, „vicces” hangulatban zajlott. Kunhalmi Ágnes ugyanis többször nekifutott annak az indulómondatnak, hogy „2016 a Fidesznek és a kormánynak a bukások és lebukások éve volt”. Először ugyanis leejtette a tollát, így kicsit nevetni kezdett, majd kijelentette azt is, hogy „nem vagyok a helyzet magaslatán”. Később még azt is hozzátette, hogy „majd összeszedjük magunkat”. Ám még ekkor is nevetett, és ez csak fokozódott, amikor egyik munkatársa jelezte neki, hogy ne szilveszteri adást csináljanak.

Hírdetés

A kormánypárti média a történtek után azt kezdte találgatni, mi lehetett Kunhalmival. Felmerült az alkohol, de még a drog kérdése is. A Habony Árpád érdekeltségeibe sorolt egyik, az elmúlt időszakban például Vona Gábor Jobbik-elnök lejáratására szolgáló cikket megjelentető bulvárportál, a Ripost.hu például arról értekezett: „Nyilvánvalóan valamiféle szer befolyása alatt állhatott.” A témát az Origó.hu is átvette.

Nem hagyta szó nélkül a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára sem, amikor megkérdezték a véleményét szombaton egy más témában tartott sajtótájékoztatón. Dömötör Csaba szerint a felvétel éppen olyan szórakoztató, amilyen elszomorító. Mint fogalmazott, nem tudja, hogy Kunhalmi Ágnes milyen befolyásoltság alatt volt pénteken, de ő jóhiszemű, és szerinte a szilveszter közeledése befolyásolta a képviselőt. – Úgy zárta az évet, ahogy a szocialisták töltötték: teljes összevisszaságban – mondta a kormánypárti politikus.

Az MSZP hivatalos internetes oldalára ezúttal is felkerült az eseményről készült videó, ám megvágva. Az elején nem látszik vagy hallatszik a nevetés, csak onnan kezdődik a felvétel, amikor Kunhalmi Ágnes belekezd a néhány perces sajtótájékoztatójába.

(MNO nyomán)

Korábban írtuk: Így röhögi képen saját szavazóit is a Lendvai-imitátor – Kunhalmi Ágnes nem volt a helyzet magaslatán

Kunhalmi Ágnes "szomika"

Kunhalmi Ágnes rendkívül komolyan veszi a parlamenti munkát

Kiszivárgott: Kunhalmit jogerősen elítélték közokirat-hamisításért

Újabb szocionista csaló bukott le: Kunhalmi Ágnes "oktatáspolitikus" két diplomát hazudott magáénak, egy sincs neki – ismét megbuktatták


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »