Eldurvult Matovič és Sulík politikai viadala

Eldurvult Matovič és Sulík politikai viadala

Előrelépés helyett egyre vadabb kirohanásokat intéz egymás ellen Igor Matovič pénzügyminiszter és Richard Sulík gazdasági miniszter az idei állami költségvetés kiadásainak a 3,4 milliárd eurós növelésével kapcsolatban.

A kiadások látványos növelésével Matovič rukkolt elő, Sulík és pártja, az SaS azonban ellenzi a javaslat gyorsított eljárásban történő elfogadását és magát az összeget is. Matovič emiatt kedden újabb válogatott szitkokat szórt Sulík fejére, azzal vádolva őt, hogy a blokkolása miatt képtelenek lesznek kifizetni a járványügyi támogatásokat, vagyis Sulík „túszul ejti a vállalkozókat”. Sulík szerint azonban ők – a felelős költségvetési gazdálkodás híveiként – csak azt szeretnék elérni, hogy Matovič tételesen számoljon el az említett 3,4 milliárdos kiadásbővítéssel, és szigorúan szakmai alapon vitassák meg, hogy Szlovákiának valóban szüksége van-e egy ilyen mértékű eladósodásra. A járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos kiadásbővítést az SaS sem vitatja, vagyis minimum 1,6 milliárdos növeléssel biztosan egyetértenének.

Szerdán azonban Sulík sem maradt adósa Matovičnak.

„Belefáradtam már az állandó huzavonába ezzel az emberrel, akinek soha nem szabadott volna ott lennie, ahol most van. Miatta ugyan nem döntjük be a kormányt, az OĽaNO választói azonban legközelebb figyelembe vehetnék, hogy Matovič nem kompatibilis a kormányzás bármilyen formájával. A kormányfői poszton kudarcot vallott, amit nem nézhettünk tovább, ezért kikényszerítettük a változást, abban bízva, hogy pénzügyminiszterként magába száll, és a munkájára összpontosít”

Hírdetés

– mondta el Sulík, aki szerint azonban most is csalódniuk kellett, Matovič ugyanis nem törődik kellőképp a tárcája hatáskörébe tartozó feladatokkal, ennek ellenére továbbra is az a céljuk, hogy megegyezzenek a koalíción belül.

Hogy ez nem lesz könnyű feladat, azt az is bizonyítja, hogy Sulík szerda délutáni sajtótájékoztatóját követően – amelyen Matovič egy nappal korábbi támadásaira reagált – Matovič azonnal összehívott egy újabb sajtótájékoztatót, amelyen az egy nappal korábbihoz hasonló hangnemben támadta a gazdasági minisztert, azt is kétségbe vonva, hogy még koalíciós partnernek tekinthető-e az SaS.

„Attól tartok, hogy az SaS az általa hangoztatott szakemberek pártja helyett hamarosan átnevezheti magát a kormányokat szétverő dilettánsok pártjává. A kiadások növelésének a blokkolásával az aszociális SaS meglopja a lakosságot. Így tovább nem lehet működni”

– állítja Matovič, aki továbbra is ragaszkodik a 3,4 milliárdos emeléshez.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »