Szlovákia 2029-ben immár harmadik alkalommal rendezheti meg a jégkorong-világbajnokságot. A döntés a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) kongresszusán született meg, amelyet a jelenlegi világbajnokság helyszínén, Stockholmban tartottak meg.
A rendezési jog megszerzése lényegében formalitás volt, mivel Szlovákia volt az egyetlen pályázó. A Szlovák Jégkorong Szövetség elnöke, Miroslav Šatan már márciusban beszámolt arról, hogy a szövetség küldöttsége ellátogatott az IIHF zürichi irodáiba, ahol bemutatták az ország felkészültségi állapotát és elképzeléseiket a világbajnokságról.
A folyamat első szakasza Hannes Ederer és Peter Forsberg látogatásával folytatódott, akik megnézték a kassai és pozsonyi helyszíneket. A szlovák fővárosban csatlakozott hozzájuk Franz Reindl, az IIHF tanácsának tagja és az eseményekért felelős bizottság elnöke. A végső prezentációra Stockholmban került sor, amelyről a Szlovák Jégkorong Szövetség a Facebook-oldalán is beszámolt — a bemutatót csütörtök este tartották.
Szlovákia hivatalosan januárban nyújtotta be pályázatát, amelyben Pozsonyt és Kassát jelölte meg a mérkőzések helyszíneiként. Jaroslav Polaček, Kassa polgármestere akkor elmondta, hogy az SZĽH-val, a Szlovák Olimpiai Bizottsággal és a Sporttámogatási Alappal együtt többmilliós beruházásra készülnek. A stadion kapacitását 10 ezer főre tervezik bővíteni.
Szlovákia a függetlenség elnyerése óta kétszer rendezett jégkorong-világbajnokságot: 2011-ben és 2019-ben. Mindkét alkalommal Pozsony és Kassa voltak a házigazda városok, és ez 2029-ben sem változik. A korábbi hazai tornákon a szlovák válogatottnak nem sikerült bejutnia a negyeddöntőbe. Pozsony már 1959-ben és 1992-ben is otthont adott világbajnokságoknak, akkor még Csehszlovákia részeként, Prágával közösen rendezve.
„Nagyon örülök ennek. Jó lenne, ha lenne még egy reprezentatív stadionunk, de ez a közeljövőben valószínűleg nem valósul meg. Ennek ellenére örülök, mert Szlovákiában korábban is remek tornákat rendeztek,”
nyilatkozta Jozef Stümpel, a 2002-es világbajnok.
Az IIHF korábban már kijelölte a következő világbajnokságok helyszíneit. 2026-ban Svájcban, Zürichben és Fribourgban rendezik meg a tornát (május 15–31.), 2027-ben a németországi Mannheim és Düsseldorf lesz a házigazda (május 14–30.), míg 2028-ban Franciaországban, Párizsban és Lyonban kerül sor a mérkőzésekre (május 12–28.).
Teraz.sk, Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/SZĽH
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


