Eldőlt: soha nem lesz Magyarországon négynapos munkahét

Eldőlt: soha nem lesz Magyarországon négynapos munkahét

Szomorú hírrel indul a szombat: feloszlik a Négynap Párt.

Aki nem hallott volna még a többé kevésbé mindent (is) megígérő pártról, ne magában keresse a hibát: az országos sajtóba mindössze a megalakulásról sikerült bekerülni, akkor is csak azzal, hogy a hazai bíróságok sorra jegyzik be a kamupártokat.

Pedig olyan jól indult minden. 

A párt bejegyzésével egy időben dübörögni kezdett a láthatóan profin megszervezett kampány, első és utolsó körben a Facebookon. A 2017. december 22. és 2018. január 8. között folytatott hadjáratot azonban nem követte új: január 8-án Áder János ünnepélyes bejelentését a választás kiírásáról még közlik, ám utána elhallgattak.

Hírdetés

Most már tudjuk. Örökre.

Négy nap párt

A párt honlapjáról sem derül ki több, sem a választási eredményekről, sem egyéb tevékenységről. Feltüntetik viszont – személyes kedvencem – a nyitva tartási időt: eszerint a párt hétfőtől és csütörtökig, 8 és 15 óra között elérhető, programjukhoz híven pénteken, szombaton és vasárnap zárva vannak.

Vagyis voltak. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »