Elcsalhatták a korrupció ellen adott uniós pénzeket?

Fennáll a gyanú, hogy a magyar ellenőrök megcsapolták a közbeszerzések szabályosságának kontrolljára adott uniós pénzeket – írja az Európai Csalás Elleni Hivatalra hivatkozva a HVG. A lap szerint az uniós forrásokat menedzselő csúcsszervnek, az egykori Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek dolgozó tanácsadó konzorcium alvállalkozói körében az OLAF fiktív számlákra, készpénzes kifizetésekre bukkant.

A fejlesztési ügynökség egyik, épp a közbeszerzések szabályossága felett őrködő főosztályának 960 millió forintos tanácsadói szerződéséről van szó. A megállapodással a főosztály külső segítséget vett igénybe, lényegében az ellenőrző kapacitását bővítette, hogy hatékonyabban szűrhesse ki a közbeszerzésekkel kapcsolatos szabálytalanságokat. Brüsszel a szakértői segítség költségének 85 százalékát finanszírozta is.

Csakhogy az OLAF helyszíni vizsgálatot végzett. Ennek során felmerült a gyanú, hogy a brüsszeli pénz egy része nem a közbeszerzések ellenőrzésére ment el. Sőt olyan súlyosnak találta a szabálytalanságokat, hogy a négyéves kutakodását záró jelentésében „százszázalékos korrekciót” javasolt, ami a teljes támogatási összeg visszafizetését jelenti.

Hírdetés

Az OLAF három szerződést vizsgált meg, a 960 milliós mellett egy konzorciummal 2013 júliusában kötött újabb, 256 milliós, illetve az NFÜ hasonló, több mint egymilliárdos ügyletét is. Az utóbbiakat az OLAF szabálytalannak ítélte, konkrét megállapításokat azonban ezek ügyében nem tett – írja a HVG.

Az OLAF maga nem járhat el a tagországokban, csupán tájékoztatja az illetékes hatóságokat, és azok dönthetik el, hogy elrendelnek-e nyomozást, vagy sem. A brüsszeli gyanú ezúttal felkeltette a magyar hatóságok érdeklődését. Igaz, Tállai András azt közölte, hogy a „NAV hatáskörébe tartozó bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt nyomozás nincs folyamatban”. Polt Péter szerint azonban költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Főügyészség még tavaly júliusban elrendelte a kutakodást, az ügy nyomozati szakaszban van. Az OLAF bűnlajstromában az adócsalás mellett hűtlen kezelés, vesztegetés, csődbűncselekmény, magánokirat-hamisítás, vesztegetés és passzív korrupció is szerepel – olvasható a lapban.

Szerző: hvg.hu


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »