Elbukott a szalonna-gate – most pedig megállítanák a NAV helyi kiskirályainak ámokfutását

Tállai András adóügyekért felelős államtitkárt, egyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőjét már sok alkalommal megkérdezték, most ismét felelnie kell arra a kérdésre, vajon „politikusként alkalmas személy a NAV szakmai irányítására?”

Szerdán a NAV-épülete előtt tartott sajtótájékoztatót Demeter Márta, az MSZP-t a kormányváltás reményében elhagyó független országgyűlési képviselő, valamint Vámos Csaba, a Magyar Munkavállalókért Mozgalom (MMM) alapító-elnöke és többek között erre a kérdésre is választ vártak a sokrétű (értsd: álláshalmozó) Tállaitól.

Ez is megtörténhet egy magyar munkavállalóval

Az MMM felvállalta, hogy képviseli annak a két adóellenőrnek az ügyét, akiket tavaly aljas módon meghurcoltak a nagy nyilvánosság előtt.

A pecsma.hu oldal 2016 októberében írta meg, hogy két revizort hivatali vesztegetéssel vádoltak meg, mert a gyanú szerint szalonnával fizették meg nekik azt, ha előre szólnak az ellenőrzésekről. Mindkét alkalmazottól megvált a NAV, azonban idén márciusban bűncselekmény hiánya miatt a nyomozást lezárta a baranyai rendőrség. Az ártatlanul megvádoltak kártérítési pert indítottak.

Az eset hátterében személyes sértettség állhatott, mert a gyanúba kevert alkalmazottaknak nem tetszett, hogy a főnökük jó barátja oktatóként egy stresszkezelési tréningen arról beszélt, hogy a tavalyelőtt meggyilkolt NAV-ellenőr megérdemelte a sorsát, mert nem vigyázott magára – elevenítette fel az eseményeket Vámos Csaba.

Az ügy hátteréhez tartozik, hogy Baranyában még a 30 százalékos bérfejlesztés mellett is alig nettó 109 ezer forint nettó fizetést visznek haza havonta az ellenőrök. „Egy ilyen fizetés mellett várjuk el, hogy a fekete gazdaságot kifehérítsük?” – tette fel a kérdést Vámos Csaba.

„Viszont, ha tényleg csak egy személyes bosszú áll a háttérben, hogyan kívánja ezeket a dolgozókat a NAV kárpótolni, akár anyagilag, akár morálisan? Tervezik-e, hogy nyilvánosan bocsánatot kérnek tőlük?”

– érdeklődött Vámos Csaba.

Ez az ügy ismét bizonyítja, Magyarországon a szakmaiság és a teljesítmény helyett az Orbán-rezsim politikai körökből érkező megrendelései jelentik a vezérelvet. Azokban a szakmai intézményekben is ez a helyzet, amelyekben a polgárokat kellene nap, mint nap szolgálnia, magyarázta Demeter Márta.

„Így próbálnak akár törvénytelenséget is elfedni” – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Hírdetés

Ezzel kapcsolatban 4 kérdésre vár választ Tállaitól.

Mit tesz azért, hogy megfékezze a NAV helyi kiskirályainak ámokfutását?

Indított-e belső vizsgálatot az említett konkrét ügyben?

Ön, vagy valamelyik vezetője adott-e utasítást munkavállalóinak arra, hogy a revizorok kivételt tegyenek bizonyos cégek ellenőrzésével kapcsolatban?

Nem tartja-e kifogásolhatónak saját álláshalmozását, és úgy gondolja, hogy politikusként Ön alkalmas személy a NAV szakmai irányítására?

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy

„szakmailag elhívatott munkavállalók áldozatul essenek az Orbán-rezsimnek”,

szerinte a változást akarók közös felelőssége, hogy a jövőre nézve

„olyan alapokat határozzunk meg, amelyek végleg felszámolják a jelenlegi káros kormányzati gyakorlatot”.

Bérunió

Rákérdeztünk arra, hogy mivel ebben a történetben is fontos tényező az alacsony bérszínvonal, támogathatónak tartják-e a Jobbik által kezdeményezett európai béruniót.

Demeter Márta szerinte, mivel egyértelmű, hogy a magyarországi munkabérek elmaradnak az uniós átlagtól, akkor amennyiben létezik egy olyan működékes koncepció, amellyel sikerülhet a bérfelzárkóztatás, az egy pozitív fejlemény lenne.

„Szükség van arra, hogy küzdjünk azért, hogy emelkedjenek a bérek”

– jelentette ki az ellenzéki politikus.

Mint szakszervezeti vezető természetesen támogatom, hogy a magyar munkavállalóknak emelkedjen a bérszínvonala, jelentette ki Vámos Csaba, hozzátéve: azonban egyelőre még az ország két szegletében ugyanabban a munkakörben, ugyanazért az elvégzett munkáért eltérő fizetést kapnak a dolgozók. Szerinte ezzel a problémával is kell kezdeni valamit, ugyanakkor nincs olyan érdekvédelmi szervezet, amely ne támogatná a béruniót, amennyiben a sarokszámai is világossá válnak.

Új politikai gyakorlatra, új logikára van szükség

Én tervezek ilyet – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy beül-e valamelyik parlamenti frakcióba Demeter Márta. Szerinte új politikai gyakorlatra, új logikára, egy nagyon széles szövetségre van szükség, hogy megtörténjen a kormányváltás, ami szerinte „igenis megvalósítható”. Ehhez viszont együtt kell működjenek civilszervezetek, még megalakulóban lévő mozgalmak, ő pedig a mandátuma révén ebben kíván segítséget nyújtani.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »