Adamát Lajos matematika, fizika és számítástechnika szakos piarista tanár 2026. április 9-én, életének 67., szerzetességének 48., papságának 39. évében, Mosonmagyaróváron hunyt el. A rend közössége április 24-én a magyaróvári Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd-plébániatemplomban búcsúzott tőle. A gyászmisét Zsódi Viktor piarista tartományfőnök mutatta be.
Az eseményen jelen voltak a rendtársak, családtagok, kollégák és az egykori tanítványok.
Zsódi Viktor tartományfőnök prédikációjában felidézte Adamát Lajos életének fontos helyszíneit és szolgálatát, kiemelve, hogy nemcsak tudást adott át, hanem szemléletet, tartást és hitet is közvetített. Hangsúlyozta: Lajos atya a tudomány és a hit egységében élt, és pedagógusként a gondolkodás szabadságára, valamint az Istenre irányuló életre nevelt.
„Kedves Lajos! Köszönjük a hűségedet. Köszönjük, hogy megmutattad: a legmodernebb technológia sem ér semmit, ha nincs mögötte emberi tartás és isteni kegyelem. Köszönjük a chateket a tanári szobában, a hosszú trabantos utazásokat, a nagy beszélgetéseket és azt a rendíthetetlen hitet, amellyel a családjaink legnehezebb pillanataiban is mellettünk álltál” – fogalmazott Zsódi Viktor.
A prédikáció teljes szövege ITT olvasható.
A szentmise után a gyászoló közösség ünnepélyes menetben kísérte az urnát a mosonmagyaróvári temető piarista kriptájához, ahol végső nyugalomra helyezték Adamát Lajos földi maradványait. A temetést követően az iskola aulájában tartottak megemlékezést.
Az első felszólaló Lajos atya egykori gimnáziumi osztálytársa, Fekete Tamás volt, aki diavetítéssel idézte fel Adamát Lajos budapesti diákkorát, és már akkor megmutatkozó tehetségét a természettudományok iránt.
Beszédében felidézte tanáraik, különösen osztályfőnökük, Kovács Mihály atya alakját, aki a kísérleti fizikaoktatás és a számítástechnika, programozás tanításának úttörője volt, és akinek örökségét Lajos atya pedagógusként tovább vitte.
Ezt követően Thiesz Aletta, egykori tanítványa emlékezett meg róla a diákok nevében. Mint mondta, Adamát Lajosnak a személyisége volt a legfőbb „módszere”: jelenlétével, figyelmével és bizalmával nevelte diákjait. Partnerként tekintett rájuk, kérdezni tanított, és segített, hogy saját gondolataik révén fejlődhessenek.
„A környezetében szinte észrevétlenül alakultak ki közösségek. Nyitott, befogadó, élő közösségek. Gitárral, beszélgetésekkel, vitákkal. Ő nem volt a középpontban. Nem parancsolt, nem emelte fel a hangját. Figyelt. Engedte, hogy történjenek a dolgok. És intelligenciájával, jelenlétével mederben tartotta mindezt, hogy építő maradjon, ne romboló.”
A diákok megemlékezésének teljes szövege ITT olvasható.
Végül Nyerges-Zombó Katalin, a Mosonmagyaróvári Piarista Iskola főigazgatója búcsúzott a tantestület nevében. Kiemelte: Adamát Lajos összetett, mély személyiség volt, akit nem volt könnyű elsőre megérteni, de közvetlensége, elkötelezettsége és belső derűje maradandó nyomot hagyott mindenkiben. A tudományok és a zene világában egyaránt otthonosan mozgott, és életpéldájával bizonyította, hogy a valódi értékek csendben hatnak tovább.
„A halál nem oltja ki a fényt, csak eloltja a lámpást, mert megvirradt.” A lámpás lehet, hogy kialudt, de a fényed tovább él köztünk. Tovább él azokban a diákokban, akiknek tehetséggondozását vagy felzárkóztatását vállaltad, akik számára mindig megszólítható voltál, azokban a gondolatokban, amelyeket elindítottál bennünk, a még általad betanított gitáros együttes áldozatkész szolgálatában, az általad összeadott házaspárok szerelmében, megszámlálhatatlanul sok emlékben és sok-sok csendes kapcsolódásban, amelyek talán csak kevesek számára voltak láthatók, de annál mélyebbek voltak.”
Nyerges-Zombó Katalin beszédének teljes szövege ITT olvasható.
A megemlékezés agapéval zárult, amely alatt a résztvevők diavetítés mellett idézhették fel a pap, a szerzetes és a tanár életének egy-egy mozzanatát.
Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya
Fotó: Szabó Csaba
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
