Elbúcsúznának a németek a migránsoktól, csak nem tudnak

Elbúcsúznának a németek a migránsoktól, csak nem tudnak

Egy bevándorlási és szociális dömpinghelyzet keletkezett az Európai Unióban. Ezt el lehetett volna kerülni, hiszen már 2010-ben voltak erre vonatkozó javaslatok a döntéshozók asztalán, pedig akkor még „a kanyarban sem volt” a mostani népvándorlás – jelentette ki Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Ma este című műsorában.

Hivatalos becslések szerint másfél millió migráns tartózkodik Németországban, és ebből 34 ezren helyezkedtek el a munka világában, vagyis a korábban vizionált szociális válság beigazolódott. Angela Merkel német kancellár már nem kívánja ezt az embertömeget az országában tartani, ezért szorgalmazza a szétosztást. (…) Arra hivatkoznak, hogy a szolidaritás megkívánja a kötelező mechanizmust. Csak ilyenkor mindig kihagyják, hogy ha nincs a hívó szó, nincs a felelőtlen migránspolitika, akkor nem kerülünk ilyen helyzetbe – hangoztatta.

A németek el akarnak búcsúzni ezektől az emberektől, az már egy más kérdés, hogy nem tudnak, a tunéziai merénylő esete is mutatja, egy kiutasított személy volt, mégsem tudták ezt végrehajtani – érvelt.

Beszélt arról is: nincs visszafogadási egyezmény az egyes származási országokkal, és az sem eldöntött, mi számít biztonságos, harmadik országnak. Előbbi kapcsán azt mondta, az Európai Unió ugyan kötött egységes megállapodást Pakisztánnal, Afganisztánnal, ám az egyes tagországoknak nincs ilyen bilaterális egyezménye. Utóbbi kapcsán pedig azt mondta: minden tagország maga állítja össze olyan listát, amely a harmadik, biztonságos országokat tartalmazza, ezek azonban nem egységes, „különböző algoritmusok” alapján készültek.

Hírdetés

Hangsúlyozta: hazugság volt az a megközelítés, miszerint Magyarország az első biztonságos ország, melybe a menekültek belépnek, az Európai Bizottság adatai ezt egyértelműen cáfolják.

Úgy vélte: a kvótát a harmadik fél akarja, sem a migránsok nem szeretnék, sem azok az országok (renitensek), melyekben még működik az önvédelmi mechanizmus.

forrás: M1 – Este / hirado.hu

The post Elbúcsúznának a németek a migránsoktól, csak nem tudnak appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »