Pásztón 1956-ban csak egy kis obeliszket borítottak le a forradalmárok, a párt mégis szobordöntőkről beszélt. A város főterén álló megszállási emlékművet évtizedekig hadisírnak állították be, pedig egy szovjet katona sem nyugodott alatta. A szocialista realista alkotást idén szeptemberben bontották el az egykori Felszabadulás térről, úgyhogy az idei lesz az első olyan megemlékezés a nógrádi kisvárosban, hogy nem kell nézegetni az október 23-i emlékmenet során.
Nincsen az már. Ezt a választ kapjuk egy utcán ácsorgó nénitől arra a kérdésünkre Pásztón, hogy miként juthatnánk el a város közepéről a napokban elbontott szovjet emlékműhöz. Pontosítanánk rögvest, hogy épp a bontás miatt jöttünk, mire szép, ízes, palócos útbaigazítást kapunk a néni szomszédjától: menjünk a köztemetőbe, ott van már a szovjet emlékmű, amit keresünk.
Valóban. Egy üres, füves tisztáson, majdnem vízszintesen elfektetve egy frissen öntött betonlapra feltéve, fehér kavicsokkal körbeszórva ott a szocreál fémfáklya. Lángja békegalambot formáz, de erre csak akkor jön rá a szemlélő, ha egy helybeli felhívja rá a figyelmét. 1970 áprilisától 2015 szeptemberéig állt Pásztó közepén egy bordó monstrumra applikálva, kérdés, hogy mikor került a köztemetőbe.
Csak vizuális megerősítés van
A temető gondnokát kérdezzük, de nem tudja a választ. Ül az irodájában, Szinyei Merse A lila ruhás nőjének másolata alatt, narancsot pucol, úgy felel készségesen kérdéseinkre. Ha tudja valamira a választ, akkor mosolyogva szabadkozik, hogy nem ő az illetékes. Annyit elárul, hogy az elmozdítást az előző városvezetés kezdeményezte, „ennyi biztos és publikus”, teszi még hozzá. Látott még itt „követségi embereket” is az elbontott, majd újra, fektetve felállított emlékmű körül, de ezt is csak vizuálisan tudja megerősíteni, hivatalosan nem.
A matricák helyét még mindig magán viselő fémfáklya múltjáról sokkal többet tudunk meg Bottyán Zoltántól, a Magyarok Világszövetsége Pásztó és körzete csoportjának elnökétől. Idegenvezetőnk 2003-as nyugdíjba vonulása után kezdett levéltárban kutatni, majd minisztériumokkal levelezni, hogy megsürgesse a bontást. A tizenkét éves bolyongását a bürokrácia labirintusában így írja le: hát, ez ma a helyzet. Volt, hogy egy esztendőt kellett várnia a válaszra.
Bottyán Zoltán és Schleicher Mária emlékműve Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
Bottyán Zoltánnal ott találkozunk, ahol a megszállási emlékmű egy hónappal ezelőttig állt. Ma már nő a friss fű a helyén. Pár méterrel azonban arrébb kell sétálnunk, hogy teljes képet kapjunk a monstrum történetéről. Egy kicsi, szerény, fekete emléktáblához megyünk. Schleicher Mária szavalta itt el a Nemzeti dalt 1956. október 27-én, amit aztán később kegyetlenül megtoroltak az akkor 16 éves pásztói diáklányon. Akkor itt egy kis obeliszk állt, ez volt az úgynevezett felszabadítási emlékmű, ezt félre is borították a forradalmárok. „Nem is volt az szobor, mégis szobordöntőket keresett és állított elő a karhatalom” – mondja Bottyán Zoltán.
Idén először nem kell a szokásos útvonalat végigjáró megemlékezőknek nézegetnie az egyre rosszabb állapotban lévő fáklyát. 1970-ben, az úgynevezett felszabadulás 25. évfordulójára került ide, Bottyán Zoltán levéltári kutatásaiból kiderül, hogy igazi kommunista szervezés eredményeképpen jött létre az emlékmű. A megyei pártbizottság döntését kis idő múlva, egy-két szó módosításával a pásztói elvtársak is megszavazták, majd az utolsó pillanatban azért az építkezést is megkezdték, hogy április 4-én fel lehessen avatni. Még azt is láttamoztatni kellett, hogy milyen felirat kerüljön a fáklya mellé.
Ezt szépen le is iktatták, ma is elérhető a levéltárban. De az elesett szovjet katonákról csak emlékek vannak, azok pedig ellentmondanak egymásnak. Senki nem tudja biztosan, hogy hol kerültek tömegsírba, és azt sem, hogy melyik pásztói temetőbe kerültek. Még az is lehet, hogy a köztemetőbe, pont oda, ahol ma van a fáklya. Mindenesetre idén szeptemberben nem találtak emberi maradványokat a Csillag téren.
Bottyán Zoltán a Csillag téren, az elbontott szovjet emlékmű helyén Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
A közelmúltban lezajlott bontás körüli hercehurca nem sokban különbözik az emlékmű létrejöttétől. A leggroteszkebb pillanat alighanem 2011-ben zajlott, amikor a rendőrség nem engedte, hogy az emlékezők nemzeti szalaggal kössék át a szovjet emlékművet, ezzel idézve meg a lyukas zászlót. Az emlékezőknek ezért piros-fehér-zöld szalaggal a kezükben, egyméteres távolságra kellett megállniuk a szocreál fáklyától. Történt mindez négy évvel ezelőtt, több tucat rendőr biztosítása mellett.
Felcsút után
2012-ben a Honvédelmi Minisztérium továbbította Oroszország felé, hogy Ludányhalászi, Doboz, Sárszentmihály, Jánosháza, Székesfehérvár és Felcsút áthelyezné a szovjet hadisírjait. Két évvel később Felcsút meg is kapta az engedélyt, úgyhogy ott orosz katonai tiszteletadás mellett kapott végleges nyughelyet az ottani katolikus temetőben kialakított új nyughelyen a harmincnégy exhumált szovjet katona. Ezért Pásztó akkori vezetése egy körforgalom építésére hivatkozva beadta bontási kérelmét, amelyet idén szeptember 7-én végre is hajtottak.
A körforgalom elkészült, bordó és fehér virágokkal ültették be. Az emlékmű helye mögött húzódó utca lényegében parkolóként funkcionál, az üzletek be vannak zárva, sokukon ott az eladó/kiadó tábla. A Bárdos Sörözőn nem találtunk ilyet, csak lakatokat és rozsdásodó rácsokat. Egy pékség működik csak a közelben, eszünkbe is jut az Északkelet-Magyarország kapcsán oly gyakran felbukkanó szó: kenyérharc. Hogy mi lesz az emlékmű helyén, még nem tudni. Lehet, hogy szökőkút, de az is lehet, hogy semmi.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
