Elbocsátották a Newsweek főszerkesztőjét

A tekintélyes Newsweek hetilap vezetése elbocsátotta Bob Roe főszerkesztőt és több munkatársát hétfőn. Menesztésükre azért kerülhetett sor, mert kedvezőtlen fényben tüntették fel a folyóiratot működtető médiacsoportot a manhattani ügyészség pénzmosás gyanújával indított nyomozását követően – írta a Huffington Post című amerikai hírportál.

A Huffington Post honlapján közzétett belső közlemény szerint a Newsweek Médiacsoport úgy döntött, hogy megválik Bob Roe főszerkesztőtől és Ken Li vezető szerkesztőtől. Rajtuk kívül elbocsátottak két riportert, Celeste Katzot és Josh Sault. Állítólag a nemzetközi gazdasági rovat egyik munkatársát, Josh Keefet is menesztették volna, de ezt végül visszavonták, mert többen jelezték, hogy távoznak, ha a riportert elbocsátják.

Munkatársaival való szolidaritása jeléül felmondott Matthew Cooper újságíró, aki a Newsweek vezérigazgatójának címzett levelében szégyennek nevezte a történteket, és határozottan bírálta a felelőtlen és hatásvadász szakmai vezetőséget. Ugyancsak önként távozott David Sirota oknyomozó újságíró kedden.

A Newsweek Médiacsoport nem kívánta kommentálni a személyi változásokat.

Hírdetés

Többen úgy vélik: az érintett riportereket azért bocsátották el, mert cikkeikben kedvezőtlen fényben tüntették fel az anyavállalatot.

Cyrus Vance manhattani ügyész több kétes eredetű pénzösszeg ügyében indított nyomozást a Newsweek Médiacsoport ellen. A vállalat egy dél-koreai vallási csoporttal is kapcsolatot tartott fenn, és a gyanú szerint pénzmosásban vehetett részt. A Newsweeknél január közepén házkutatást tartottak.

A botrány ezután tovább dagadt: a múlt héten lemondott elnöki tisztségéről a Newsweek Médiacsoport többségi részvényese, a francia Étienne Uzac, és felesége, Marion Kim pénzügyi igazgató is távozott a cégtől.

Az 1933-ban alapított neves amerikai hetilapra az utóbbi években rájárt a rúd. A folyóiratot többször eladták, és egy időre fel is függesztették a nyomtatását.

A Newsweek körülbelül 200 ezres olvasótáborral rendelkezik, amelynek nagy része amerikai.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »