Eladósodott családok tízezrei szerezhetik vissza otthonaikat

Eladósodott családok tízezrei szerezhetik vissza otthonaikat

A kormány a Nemzeti Eszközkezelőn keresztül hét év alatt 36 ezer családot mentett meg, és a korábban elvesztett lakások nagyon kedvezményes visszavásárlását teszi lehetővé ügyfeleinek. A lehetőséggel az időarányosan beérkezett és feldolgozott nyilatkozatok alapján közel 20 ezer család kapja vissza otthonát.

A Nemzeti Eszközkezelő programban résztvevők rendkívül kedvező feltételek mellett visszavásárolják ingatlanukat. Az intézkedés 32 500 családot, több mint 150 ezer embert érint. Ők azok, akik a NET programnak köszönhetően úgy menekültek meg többmilliós hiteltartozásuktól, hogy továbbra is az otthonukban maradhattak – olvasható a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Bártfai-Mager Andrea közleményében.

Az állam az Otthonvédelmi Akcióterv részeként, 2011-ben elindított NET program keretében megvásárolta az akkori hiteladósok, köztük számos gyermekes család ingatlanát és évek óta biztosítja számukra a bérlés lehetőségét.

A NET Zrt. 2019. február 20-tól március 31-ig küldte ki a tájékoztató leveleket az érintett ügyfeleknek, akiknek a kézhezvételtől számított 60 napon belül kellett, illetve kell nyilatkozniuk arról, hogy egy összegben vagy részletfizetéssel vásárolják vissza lakásukat, esetleg továbbra is bérlők maradnak. Az utolsó nyilatkozatok beérkezése legkésőbb május végéig várható.

Hírdetés

A mai napig időarányosan közel 20 ezer ügyfél, azaz az érintettek 65 %-a küldte vissza a nyilatkozatot. Ezek alapján a rendkívül kedvező visszavásárlás lehetőségével az érintettek 90%-a kíván élni. Kijelenthető, hogy a részletfizetés a legkedveltebb konstrukció (71%), de jelentősnek tekinthető (19%) az egyösszegű visszavásárlásra vonatkozó nyilatkozatok száma is.

Mindez alátámasztja, hogy a gazdasági növekedés eredményeként, valamint a kormány által az elmúlt időszakban bevezetett számos, a családok megélhetését javító intézkedéseknek köszönhetően a bérlők túlnyomó többségének helyzete az elmúlt években jelentős mértékben stabilizálódott, ez pedig lehetővé teszi, hogy újra tulajdonosaivá váljanak otthonaiknak.

A NET Zrt. a továbbiakban is folyamatosan fogadja a nyilatkozatokat és az ügyfélszolgálati pontokon szükség esetén segítséget nyújt az érdeklődők számára.

Továbbra is nagyon fontos, hogy az érintettek – bármelyik lehetőséget is választják – mindenképpen nyilatkozzanak a tájékoztató átvételét követő 60 napon belül.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »