A változatos birtokszerkezeten alapuló, a közösségi érdekeket figyelembe vevő jó agrárpolitikából a kisebb közösségeknek és a teljes társadalomnak is haszna származik: biztató jövőkép a családok számára, vidéki munkahelyek, helyben termelt, változatos, többnyire egészséges élelmiszer, a táj karbantartása, a természet sokféleségének megőrzése, és sorolhatnánk tovább. Magyarországon a rendszerváltás óta folyik a vita a termőföldek tulajdonlásáról és használatáról, a nem túl sikeres kárpótlástól kezdve az elmúlt évek sokszor botrányos földbérleti pályázatáig, napjainkban pedig az állami földek tervezett eladása körül csapnak fel az indulatok – jogosan.
Nem mindegy tehát, hogy a hazai termőföld kiknek a tulajdonában van, mekkora a magántulajdonban, milyen a közösségi tulajdonban és az állami tulajdonban lévő földek területe és minősége, a különböző méretű birtokok aránya, és az állam milyen stratégiai célokat határoz meg. Az Orbán-kormány földpolitikája igen ellentmondásos, a 2010-es kormányprogramban, valamint az elfogadott vidékfejlesztési stratégiában a családi gazdálkodók, a középbirtokok és az élhető, munkahelyeket is teremtő vidék képe rajzolódik ki. A tényleges történések viszont botrányos földbérleti pályázatokról, a pályázatokon vesztes, bérelt föld nélküli korábbi földművesekről, legelő nélkül maradt állattartókról, vegyszerezéssel tönkretett biogazdaságról szólnak.
A földbérleti pályázatok visszásságait több tanulmányban tette közzé Ángyán József egyetemi tanár, volt vidékfejlesztési államtitkár, amelyekből kiderül, hogy több településen éppen a helyi gazdáknak nem jutott egyetlen hektár bérelt állami föld sem. A pályázatok visszásságainak tisztázása helyett a kormány minden különösebb hírverés nélkül határozta el a maradék állami termőföld dobra verését.
Jakab István, a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének (Magosz) elnöke a nyári szünet előtti egyik utolsó parlamenti ülésen közölte, hogy a gazdák szeretnék, ha tulajdonukba kerülne az a föld, amit bérelnek. Az őszi ülésszak első napján a képviselők már az állami termőföldek eladásáról szóló kormányhatározattal szembesültek. Az összes földárverést rohamtempóban, néhány hónap alatt akarják lezavarni, a sietségre nincs magyarázat. Már kifüggesztették az árverésre bocsátott földek jegyzékét, megtörténtek az értékbecslések, mindez azt valószínűsíti, hogy nem Jakab István hirtelen felindulásból elkövetett, a gazdákra hivatkozott óhajáról van szó, hanem évek óta gondosan előkészített folyamatról. A tervek ellen mára széles körű tiltakozás alakult ki.
A most már erőteljes kormányzati kommunikáció ellenére hitelt érdemlően még senki nem tudta vagy nem akarta indokolni, hogy miért is kell az állami tulajdont magántulajdonra váltani. Jelenleg a teljes hazai termőföld nagyjából tíz százaléka van állami tulajdonban, ebből 380 ezer hektárnyit kíván a kormány dobra verni. A többi termőföld, vagyis körülbelül kilencven százalék már magánszemélyek vagy vállalkozások tulajdonában, vagyis magántulajdonban van. Innen szemlélve nem is olyan sok a közös tulajdonunkban lévő nemzeti földterület aránya, amely biztonsági tartalékot jelenthet például az éghajlatváltozás okozta élelmiszer- vagy egyéb válsághelyzetek kezelésére.
A Nemzeti Földalapról szóló törvény szerint a legfontosabb feladatok: csereföldek biztosítása kisajátítás, víztározók vagy csatornák építése esetén, szociális és demográfiai földprogram, birtokrendezés és így tovább. Ha minden termőföld magántulajdonba kerül, később nem lesz állami föld az árvízi védekezésre, víztározók építésére, csereföldre, nem lesz miből földet adni a falvaknak munkahelyek teremtésére, fiatal kezdő gazdálkodóknak, családoknak. Nem lesznek újabb területek tangazdaságokra, agrárkutatásra, génbanki vagy újabb természetvédelmi feladatokra. Vagy ezekre sem lesz szükség, mint a 230 éves ménesbirtokra?
A nyilatkozatokból azt sem tudtuk meg, hogy miért változtak meg gyökeresen a kormányzati álláspontok. Jakab István 2007-ben még azt nyilatkozta a Polgár Infónak, hogy „az állami termőterületnek az agrártárcánál, illetve a Nemzeti Földalapnál (NFA) kell maradnia. A vidéken élők számára visszafordíthatatlan, végzetes következménnyel járna, ha az állami földeket eladná a kormány”. Bitay Márton földügyekért és a földeladás lebonyolításért felelős államtitkár az NFA honlapján köszöntőjében azt írta, hogy „a termőföld, erdő, mező és vadállomány olyan biológiai és a magyar tájat meghatározó értékeket rejtenek magukban, melyekkel csak felelősen lehet gazdálkodni. Ezt csak az állami feladatellátás tudja megnyugtatóan biztosítani”. Most viszont azzal érvel, hogy a gazdáknak kell juttatni a földet.
Vajon a gazdák alatt Bitay Márton azokra a nyertes pályázókra gondolt, akik a földbérléssel vállalt feltételeket nem teljesítették, és most megvehetik a hamis ígéretekkel megszerzett földeket? Bitay Márton esetében azt se felejtsük el, hogy jogerős ítélet mondta ki, hogy valótlanságot állított Kishantosról. A kishantosi ökogazdaság részben ezek miatt a hamis állítások miatt vesztette el addig bérelt földjeit.
Ángyán József hívta fel a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt hangoztatta: „Mi nem eladni, hanem vásárolni fogunk földeket”, de néhány napja a parlamentben már kevesellte az eladásra kijelölt területeket. Ha az összes szántó, halastó, gyümölcsös és legelő magánkézbe kerül, csak az erdők és a védett területek következhetnek. Gyanítom, hogy Lázár János sem véletlenül kottyantotta ki, hogy az állami földeket kezelő vállalatok vezetői pártállásuktól függetlenül „szétlopják” a cégeket, hanem egy nagyon tudatosan elhelyezett érv volt a földprivatizáció mellett. A veszteséges állami erdőgazdaságokra történő utalás akár az erdők privatizálását is előkészítheti. Az árverésre kijelölt földek között már most található védett, Natura 2000-es terület, és ne felejtsük el, hogy tavasszal a kormány a nemzeti parki földeket is az NFA alá akarta gyűrni.
A kormány azt hirdeti, hogy számára fontos az emberek véleménye, a Rogán Antal vezette új minisztériumban nemzeti konzultációs központ is lesz. Éppen csak a jövőnket, gyermekeink és unokáink jövőjét illető, talán két legfontosabb kérdésben nem kérték ki az emberek véleményét: a paksi bővítésről és közös földjeink eladásáról. Egyik ügyben sem volt nemzeti konzultáció, nem volt népszavazás, az állami földek kiárusításának kérdése még az Országgyűlés elé sem került. Pedig tudósok, szakpolitikusok is felhívták a figyelmet arra, hogy ez a földprivatizáció ellentétes az alaptörvény szellemével, és a kormánynak nincs felhatalmazása a nemzeti vagyon kiárusítására.
Ma még nem késő változtatni a helyzeten. A kormányhatározat végrehajtását el lehet halasztani, és akár népszavazást is lehet tartani a kérdésben. Ha a kormánynak tiszták a szándékai, ha nem igazak azok a sejtések, hogy a hozzájuk közel álló körök lesznek a földárverések nyertesei, akkor a közvélemény ítéletétől sem kell tartaniuk.
A szerző környezetvédelmi újságíró
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 10. 28.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
