Erről Peter Kovařík megbízott rendőrfőkapitány beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Peter Kovařík hangsúlyozta, nagyon súlyos a járványhelyzet, ezért a rendőrség minden erejével azon lesz, hogy ellenőrizze a járványügyi szabályok betartását.
A megbízott rendőrfőkapitány elmondta, az ország egész területén ellenőrzik a hatóságok, a polgárok jogosultak-e a lakhelyük elhagyására, beleértve a közúti és a vasúti közlekedést is.
A kormány döntésének megfelelően, a Nyitrai járásban a hatóságok ellenőrzik a szigorúbb járványügyi intézkedések betartását, illetve a rendőrségi állomány a tömeges tesztelés három köréből is kiveszi a részét.
Milan Lučanský korábbi országos rendőrfőkapitány pénteki temetése kapcsán Kovařík arra kérte a polgárokat, csak a legindokoltabb esetben vegyenek részt a gyászszertartáson.
Maga a korábbi főkapitány sem szeretné, ha a járványügyi szabályok felrúgásával az emlékét politikai indulatokra használják fel – hangsúlyozta. Kovařík konkrét intézkedéseket nem említett, amit Lučanský holnapi temetése kapcsán foganatosítanának a hatóságok.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »