"El fogjuk veszíteni az irányítást nemzetünk sorsa felett" – egy ízig-vérig brit úriember távozik May kormányából

"El fogjuk veszíteni az irányítást nemzetünk sorsa felett" – egy ízig-vérig brit úriember távozik May kormányából

A brit kormány egy újabb – immár a hatodik – tagja távozik a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás miatt, ami újabb csapás Theresa May miniszterelnök számára, akinek el kell érnie, hogy a londoni parlament megszavazza a megállapodást.

Sam Gyimah tudományért és felsőoktatásért felelős államtitkár – aki a 2016-os népszavazás előtt az ország uniós tagságának megtartásáért kampányolt – a The Daily Telegraph című lapban szombaton megjelent közleményében azt írta: az EU-val megkötött kilépési megállapodás azt jelenti, hogy Nagy-Britannia nem alakítója, hanem csak végrehajtója lesz az új nemzetközi szabályoknak, és Maynek nem szabad kizárnia egy újabb brit népszavazás lehetőségét, mert szerinte a társadalom nem fogja elviselni ezt a presztízsveszteséget.

Hírdetés

“Egyre inkább egyértelművé vált számomra, hogy a megállapodástervezet nem a brit érdekeket szolgálja, és ha megszavazzuk, akkor a vesztünkbe rohanunk vele. El fogjuk veszíteni az irányítást nemzetünk (sic!) sorsa felett” – írta Gyimah közleményében. Mindazonáltal dicsérte a kormányfőt “határozottságáért és elszántságáért”.

A tudományért is felelős államtitkár lemondásának közvetlen előzménye, hogy Theresa May elismerte: Nagy-Britannia a kilépés után nem fogja tudni használni az EU Galileo űrprogramját védelmi vagy a hazai infrastruktúrát támogató célokra, mert London nem tudott megállapodni az unióval arról, hogy használhassa a program titkosított jelzőrendszerét. Pedig Nagy-Britannia 1,3 milliárd eurót fektetett a program kifejlesztésébe.

“A Galileo csak ízelítő abból, hogy mi vár az országra a kilépés után” – jelentette ki Gyimah.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »