Legalább hét ember, köztük hat civil vesztette életét a január 6-án az Észak-Szíriában, Aleppóban kitört fegyveres összecsapásokban. Pier Jabloyan SDB, az aleppói szalézi ház igazgatója írt üzenetet a rend nemzetközi hírügynökségének, az ANSA-nak. A nehézségek ellenére továbbra is él a remény az ország békés jövőjével kapcsolatban – fogalmazott, és imádságot kért a szíriai népért.
A harcokban a kormányerők és a Szíriai Demokratikus Erők vettek részt, amelyek egymást okolták a konfliktus eszkalációért, miközben a felek közötti tárgyalások már több hónapja megrekedtek – magyarázta Pier Jabloyan SDB.
Helyi források szerint a drónok támadásainak és a sűrűn lakott területeken történt összecsapásoknak civil és katonai áldozatai is vannak, valamint többen megsérültek és infrastrukturális károk is vannak. Biztonsági okokból a város néhány főútját ideiglenesen lezárták. A konfliktusban részt vevő felek további katonai akciók lehetőségére is utaltak.
A növekvő instabilitás közepette az aleppói szalézi közösség, amely régóta elkötelezett a fiatalok és a legsérülékenyebb emberek szolgálata mellett, továbbra is a helyi közösség egyik fontos pontja. Az elmúlt napok eseményei a háború kezdeti szakaszát idézik, és a konfliktus ismét meghatározza a város mindennapi életét.
A biztonsági helyzet miatt minden oktatási és pasztorációs tevékenységet ideiglenesen felfüggesztettek. Az iskola utáni programok, a sport- és szabadidős tevékenységek, a képzések és a szalézi munkatársak találkozói is szünetelnek.
„Mindeközben ismételten imádságra szólítjuk fel az egész szalézi világot – írta Pier Jabloyan SDB, aleppói szalézi ház igazgatója –, kérve, hogy lelki szolidalítással kísérjék a konfliktus által érintett lakosságot, és támogassák a tartós béke felé vezető utat. A nehézségek ellenére továbbra is él a remény az ország békés jövőjével kapcsolatban.”
Forrás és fotó: ANSA; Szaleziak.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


