El­te­met­ték Andy Vaj­nát

Csü­tör­tök dél­előtt több tucat au­tó­val ér­kez­tek a gyá­szo­lók a Fi­u­mei úti sír­kertbe, hogy végső bú­csút ve­gye­nek a vi­lág­hírű pro­du­cer­től.

A sírkert 19-es parcellájában helyezték örök nyugalomra Andy Vajnát, a világhírű magyar filmproducert, filmügyi kormánybiztost. A temetésen ott volt Orbán Viktor miniszterelnök, aki Arnold Schwarzeneggerrel érkezett.

A világsztár, aki Vajnának köszönheti a filmes karrierjét, megható szavakkal búcsúzott barátjától – értesült a Blikk.

” A semmiből jött és a semmivel kezdett hozzá, a filmiparban akart elhelyezkedni, tanulta is a szakmát, de sok pénz kellett hozzá, ezért először parókakészítésbe fogott, sikeres lett” – mondta Schwarzenegger.

Hírdetés

Schwarzeneggeren kívül Rogán Antal is beszédet mondott, méltatva benne Vajna munkásságát.

A gyászolókat arra kérték, hogy egy szál fehér virággal és egy szivarral búcsúzzanak a magyar film megújítójától.

Schwarzenegger beszéde után Andy Vajna földi maradványait katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra, Vajna Tímea után Orbán Viktor és Schwarzenegger is a sírhoz járult.

Andy Vajna január 20-án, 74 éves korában, budapesti otthonában hunyt el.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »