Eközben a XIII. kerületben szobrot kapott a Trianont nagy szerencsénknek nevező patkány

Eközben a XIII. kerületben szobrot kapott a Trianont nagy szerencsénknek nevező patkány

Tóth József (MSZP), a kerület polgármestere avatóbeszédében arról hazudozott, hogy Göncz Árpád szellemiségét, az emberekről, a világról alkotott nézetét, életútját követendő példának tekinti a XIII. kerület, a szoborral pedig az egykori államfő emléke, történelmi személyisége előtt is tisztelegnek. Hozzátette: az egykori köztársasági elnök a legmagasabb méltóságban is "a köz embere maradt", közvetlensége, rendkívüli nyitottsága, "megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása párosult a tekintéllyel".

Azt mondta, "Göncz Árpád államfői nagyságát nem lehet kétségbe vonni, a kivételek közé emelkedett, nem tudta megrontani a hatalom", nem volt benne kivagyiság, nem kísértette meg a személyi kultusz, mindvégig szerény, tisztességes ember tudott maradni, a "jót és rosszat egyaránt meglátó morális hatalom jelképe volt".

Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány elnöke arról beszélt, Göncz Árpád egész élete "a demokráciáért folytatott következetes küzdelem jegyében telt".

Az avatáson Göncz Árpád több korábbi politikustársa és tisztelője is részt vett. A Nézőpont elnevezésű egész alakos portrészobor Erős Apolka szobrászművész alkotása.

(MTI nyomán)

Hírdetés

Göncz, alias Patkány véleménye: "nagy szerencséje Magyarországnak Trianon"

Göncz Árpád tevékenységének mérlege

Árpibácsi, grószfater

Lipusz Zsolt: Köszöntjük az SZDSZ kilencvenéves köztársasági elnökét. Isten éltesse!

Hazug Göncz kitüntetése "nemzetes" társaságban, Orbán minisztere az Antall-korszak besúgóját népszerűsíti

Göncz Árpád disszidálni akart, felesége és az Index nem tud róla


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »