Ekkora büntetésre számíthat a Szent Korona kőkeresztjét letörő szerelmespár

Akár három év börtönt is kaphat az a fiatal pár, akik még novemberben letörték a Margit híd Szent Korona szobrain a kőkeresztet. A rendőrség szombaton hozta nyilvánosságra a köztéri kamera felvételeit, hogy mihamarabb megtalálhassák a tetteseket. A Margit hídon nem ez az első eset, hogy letörik a kereszteket, amivel hatalmas kárt okoznak.

Először még majdnem elsétáltak a fiatalok a Margit hídon lévő Szent Korona-szobor mellett. Aztán mégis megálltak, a nő pedig felmászott a betonkorlátra, és letörte a keresztet. Ezután visszamentek a másik pillérhez, és az ottani koronát is megrongálták. Az eset még tavaly történt.

Az elkövetőket azóta is keresik, ezért a rendőrség most nyilvánosságra hozta a felvételt.

Az elmúlt években már nem először volt erre szükség, ugyanis több hasonló eset is történt.

Hírdetés

Két éve, egy akkor ugyancsak fiatal pár rongálta meg a koronát. Akkor a férfi letörte a keresztet, majd a vízbe ejtette. Két nappal később két férfi rongált ugyanott.

Ugyancsak egy férfi törte le, és lopta el a híd kőpárkányára rögzített, kőből készült Szent Korona keresztjét 2018-ban, pedig súlyos büntetést kockáztat az, aki megrongálja a Margit hidat.

A rongálás két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett vétség is lehet. Ugyanakkor, ha valaki műemléket, vagy olyan kulturális javakat rongál meg, amely védelem alatt áll, az három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűntett már. Attól függően, hogy műemléki védelem alatt áll-e ez a tárgy amelyet éppen megrongál, attól függően lehetséges garázdaság is– mondta Borbély Zoltán jogász.

A Margit híd műemléknek minősül, így megrongálása miatt a büntetés is súlyosabb lehet.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »