Az állandósult vandalizmus és a szakrális terek méltatlan állapotának megszüntetése miatt a terület éjszakai lezárását tervezi a Pécsi Egyházmegye. Az Egyházmegyei Hivatal megkezdte az előzetes egyeztetéseket a korlátozás bevezetéséről – adta hírül az egyházmegye július 16-án.
A Pécsi Egyházmegye 2019-ben fejezte be a székesegyház és a püspökségi épületek által határolt Dóm tér felújítását. A tér magánterület, de jellegénél fogva napi 24 órában nyitva áll. Azonban a közkedvelt terület megnövekedett látogatói forgalma sajnálatos módon megszaporodó rongálásokat is eredményez.
A Dóm Kőtár tetőteraszára a bezárt kapun keresztülmászva jutnak fel illetéktelenek, akik a burkolati elemek összetörését követően állandó jelleggel törmeléket dobálnak a székesegyház mögött szabályszerűen parkoló gépkocsik közé. A várfal sétányának falain állandósult a graffiti és obszcén feliratok felfestése.
A székesegyházi plébánia alatti átjárót, mely a Dóm teret köti össze a Káptalan utcával, napi szinten fertőtleníteni szükséges az emberi fekália miatt. Csapadékos időben az ott illegálisan berendezkedő személyek a bejáratokat és a közlekedési útvonalat is eltorlaszolják. A székesegyház Corpus Christi kápolnájának bejárata előtti területet sokan illemhelyként használják, rendszeres a szakrális térhez méltatlan viselkedés.
Az egyházmegye eddig igyekezett elkerülni a szigorú intézkedések bevezetését. A mostanra állandósult méltatlan állapotok folyamatos helyreállítása azonban komoly anyagi terhet jelent az Egyházmegyei Hivatal számára.
A probléma megoldása és az értékek megóvása érdekében megkezdték a hivatalos egyeztetéseket annak érdekében, hogy a Dóm teret az esti és éjszakai órákban lezárják; napközben a terület továbbra is szabadon látogatható marad.
Az intézkedés célja, hogy a Pécsi Egyházmegye történelmi területe és műemléki környezete, mely az egyházmegye szakrális, egyben hivatali központja, továbbra is méltóképpen fogadja a látogatókat. Bíznak benne, hogy az így megőrzött épített örökségünk a jövőben is a hit forrásaként és tanújaként szolgálja majd minden jóakaratú embereket.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


