Éjjellátó készülék, golyóálló sisak: háborútól tart Kövér házőrsége?

Éjjellátó készülék, golyóálló sisak: háborútól tart Kövér házőrsége?

A magánhadsereghez illő tűzerő mellett a védekezésről is gondoskodott az Országgyűlési Őrség: honlapjukról, valamint a parlament üvegzseboldaláról derül ki, hogy golyóálló mellényből és sisakból is bevásároltak maguknak – emellett nagy tételben szereztek be ruhát a mintegy 360 fős házőrség tagjainak.

A legnagyobb összegű és mennyiségű beszerzés szolgálati ruhákra vonatkozott, amivel a Milipol Zrt. járt igazán jól. A parlamenti őrségnek és a rendőrségnek is rendszeresen beszállító vállalat – melyet a meggyilkolt médiavállalkozó Fenyő János egykori üzlettársa, Székely Herbert vezet – két tételben, mintegy 385 millió forintos értékben több ezer zoknit, bakancsot, zubbonyt, övet és málhazsákot szállíthat a házőrségnek egy 2017. december 21-én kiírt közbeszerzés nyomán.

A parlamenti üvegzseboldalán is több Milipol-beszállítás szerepel: a cég tavaly decemberi szerződések alapján 12 millió forintért éjjellátó készüléket és egyéb berendezést, 14,2 millióért autós és testkamerákat ad el közbeszerzési eljárás során az Országgyűlés Hivatalának – a felhasználó itt is a házőrség lehet.

Ráadásul a vállalat 2017 februárjában is leszállított egy 10 milliós ruházati csomagot, szintén országgyűlési megrendelésére. Az Országgyűlési Őrség aloldalára feltöltött dokumentumok között pedig további érdekességeket találhatunk: mint kiderült,

Hírdetés

a házőrség tavaly novemberben három védőfelszerelés-típust is rendszeresített:a Scott M110 gázmaszkot, a Protech Safariland Mid-Cut R2S golyóálló sisakot és a Seyntex golyóálló mellényt.

A honlapról nem derül ki, hogy ezeket kitől szerezték be. A sokkolóval, viperával, gépkarabélyokkal és mesterlövészpuskával felfegyverzett házőrség így már tényleg inkább a Terrorelhárítási Központra vagy egy elit katonai gárdára emlékeztet, mintsem a parlament folyosói rendjét vigyázó szolgálatra.

http://mno.hu/

Csupán az nem világos, hogy miért van szükség ilyen felszerelésre. Pintér Sándor belügyminiszter tavaly a megnövekedett terrorveszéllyel indokolta az arzenál folyamatos bővítését Molnár Zsoltnak, a parlament nemzetbiztonsági bizottsága szocialista elnökének kérdésére – csakhogy valódi terrorveszély akkor sem volt, és most sincs Magyarországon.

http://mno.hu/

Az is valószínű, hogy a beszerezni kívánt eszközök egy részét nem az Országházon és a hivatali épületeken  belül akarja használni az Országgyűlési Őrség. Akkor viszont azon kívül, ami minimum kétségeket vet fel: a törvény szerint ugyanis az őrség feladata az Országgyűlés védelme, és ma nagyon nehéz elképzelni, milyen fenyegetés elhárításához szükségesek ezek az eszközök.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »