Éjjel jönnek a migránsok

Meglehetősen ambivalens Németország hozzáállása a koronavírus-járványhoz: mintha a szigorú intézkedések csak a németekre vonatkoznának. A bevándorlókkal ugyanis lehetetlen elfogadtatni a korlátozásokat. Miközben a szárazföldi határok zárva, a menekültek Németországba szállítása továbbra is folyamatos. Charterjáratokkal érkeznek az éj leple alatt.Németország változatlanul tagadja, hogy összefüggés lenne az illegális bevándorlás és a koronavírus-járvány terjedése között. A tények azonban mást mutatnak. Először a türingiai Suhlban tört ki botrány egy menekültszálló lakói között, miután koronavírus-fertőzés gyanúja miatt az egész intézményt karantén alá helyezték. A lakók ezt nem fogadták el, randalíroztak, és megpróbálták minden tiltás ellenére elhagyni az intézményt. Gyerekeket toltak maguk előtt, hogy így nehezítsék meg a rendőrség munkáját, ám az egyenruhások végül rendet tettek.Hasonló esetről számolt be a Bild: a Szász-Anhalt tartományban fekvő Halberstadtban található központi befogadóállomásra nagy erőkkel vonult ki a rendőrség, miután a fertőzés felütötte a fejét: a befogadóállomás 850 lakóját karantén alá helyezték. A migránsok egy nagyobb csoportja törni-zúzni kezdett, átvágták a biztonsági kerítést, és megtámadták az őröket. A Bild szerint az váltotta ki az erőszakot, hogy egyeseknek nem ízlett az étel, mások a lassú internetet kifogásolták, és telefonkártyát követeltek. Bremen-Vegesackban már a második tiltakozási hullám söpört végig a bevándorlók között. A befogadóközpont lakói azonnali lakáskiutalást vagy hotelban történő elhelyezést követeltek, és azt kiabálták, hogy nem hajlandók betartani a járvány miatt elrendelt kötelező távolságtartást sem. A Weser Kurier című lap szerint mégsem a bevándorlókat, hanem az ott dolgozó szociális munkásokat büntették meg, és feljelentést tettek az intézmény fenntartója ellen.A szászországi Schneebergben is fittyet hánynak a bevándorlók a koronavírus-járvány terjedése miatt bevezetett korlátozásokra. Mintha mi sem történt volna, tömegesen vonulnak végig Schneeberg és Zschorlau utcáin. A két település lakosságát félelemben tartja a helyzet, mert úgy tapasztalják, a bevándorlókra nem vonatkozik a kijárási korlátozás és a kötelező távolságtartás. A két település polgármestere a belügyminisztériumtól kért segítséget, mert tehetetlennek érzik magukat a migránsok agresszív és öntörvényű viselkedése miatt.Schwerinben még ennél is rosszabb a helyzet. Noha az elosztóközpont legalább húsz lakója koronavírus-fertőzött, már nem is helyezik karantén alá az intézményt.(…)Ha még nem lenne elég nagy a baj, a zöldpárti berlini szenátor, Dirk Behrendt épp a napokban jelentette be újabb 1500 illegális bevándorló Németországba szállítását repülőgépekkel Leszbosz szigetéről. Berlin városa ugyanis úgy döntött, hogy ki kell üríteni a leszboszi befogadótábort, ahol a migránsok közt egyre több a koronavírus-fertőzött. „Ha nem történik valami szövetségi szinten – inkább órák, mint napok alatt –, akkor Berlin városa készen áll együttműködni a civil szervezetekkel (NGO-kkal), és Leszboszról charterjáratokkal behozni a migránsokat” – mondta a zöldpárti politikus a Der Tagesspiegelnek. Az ügynek nyomatékot adva, a berlini szenátor követeléséhez a Zöldek elnöke, Robert Habeck is csatlakozott. A tervek szerint egy repülővel kezdenék, aminek a befogadókapacitása körülbelül 300 fő. Az, hogy az illegális bevándorlók közt egyre nagyobb számban lehetnek koronavírus-fertőzöttek, szemlátomást nem érdekli a szenátort. Majd tesztelik őket a belépéskor.Néhány hete, hosszas parlamenti vita után Németország is lezárta az uniós belső határait Franciaország, Ausztria, Dánia, Luxemburg és Svájc irányába, és megtagadja a belépést azoktól, akik nem tartoznak a kivételekhez. Továbbra is beléphetnek az ország területére az orvosok, az egészségügyi szakemberek, a hivatásforgalom és a migránsok, és nem korlátozzák a teherszállítást sem. A Welt am Sonntag tájékoztatása szerint eddig mintegy 63 ezer személyt fordítottak vissza a hatóságok. Az EU-tagállamok polgárai előtt tehát a német határok zárva vannak. Akinek nincs németországi állandó lakhelye, nem léphet be az ország területére.Mindez a migránsokra nem vonatkozik.A schengeni határon, vagyis Németország EU-s külső határain, ami gyakorlatilag a légi- és tengeri kikötőket jelenti, nem változott a szabályozás: a menedékkérőket a koronavírus-járvány idején is beengedik. A hírt a szövetségi belügyminisztérium is megerősítette. A bevándorlók nemcsak beléphetnek, hanem a vörös–vörös–zöld berlini szenátus döntése értelmében szervezetten be is hozzák őket. Ez azonban nem egy jövőbeli terv, hanem már napi gyakorlat. Éjjel, amikor a kijárási korlátozás idején mindenki alszik, repülőgépek landolnak a kisebb-nagyobb reptereken.Karsten, egy 32 éves német fiatalember egy éjjel nem bírta tovább, mert már aludni sem tudott a gondolattól. Saját szemével akarta látni, hogy mi igaz a híresztelésekből. Felöltözött és autóba ült. Vitt magával néhány szendvicset és egy termosz kávét, mert érezte, hogy hosszú lesz az éjszaka… Éjjel tizenegykor indult, az éjszakai repülési tilalom kezdetén. A drezdai reptérre hajtott, hogy maga győződjön meg róla, mi igaz a mendemondákból. Megállt a reptér egyetlen kihajtójánál, és várt. Bekapcsolta a laptopját, hogy nyomon követhesse a forgalmat a repülési radaron. Éjjel 1.37-kor megérkezett az első gép, egy 737-es. A radar azonban nem mutatta.Katonai gép? – találgatta Karsten. Nem az volt. 2 óra 21 perckor hat teli busz hajtott el Karsten autója mellett, a buszok belső világításának köszönhetően jól láthatóan „déli országokból” származó utasokkal. Karstent megdöbbentette, hogy nincs az utasok közt sem asszony, sem gyerek. De már ezelőtt, 1.55-kor leszállt egy másik gép, 2.15-kor a harmadik, 2.55-kor a negyedik. Mindegyik gép utasai megtöltöttek egyenként hat-hat buszt. Az utolsó repülő 3.20-kor landolt, utána csönd lett.Öt gép, 30 teli busz, egyenként körülbelül ötven utassal: ez épp annyi, mint 1500 bevándorló, egyetlen éjszaka alatt. Egy gép sem szerepelt a radaron. Ahogy a Flightradar rendszeren vagy semelyik másik légi nyomon követő programon sem.Nem a drezdai az egyetlen érintett repülőtér. Hasonlót tapasztaltak több kisebb légikikötőben, így Erfurtban, illetve Kamenzben is… Koronavírus-járvány ide vagy oda, Németország bevándorlókkal történő elárasztása a zárt határok mögött is zavartalan.A régi poén aktualizálásával mondhatnák a németek, ha mernék: míg ön alszik, Angéla dolgozik.Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »