Szombaton késő éjjel két személygépjármű ütközött össze az M2-es autóút Vác melletti szakaszán. A műszaki mentésben és a helyszín biztosításában a hivatásos egységek mellett a Gődi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai is részt vettek.
A segélyhívás 2026. január 17-én, 23 óra 51 perckor érkezett, amely szerint az M2-es autóút 38-as kilométerszelvényénél, a Budapest felé vezető oldalon két gépkocsi ütközött össze. Az elsődleges információk szerint a járművekben csak a vezetők utaztak – írja a hellogod.hu.
A balesethez riasztott váci hivatásos tűzoltók az egyik járművet áramtalanították, hogy megelőzzék az esetleges tüzet. A mentési munkálatokba a váci hivatásosok mellett a váci és a gődi önkéntes tűzoltók, valamint a társhatóságok is bekapcsolódtak.
Figyelmeztetés
Bár a roncsok elszállítása és a műszaki mentés befejeződött, a hatóságok fokozott óvatosságra intik a helybélieket és az M2-esen közlekedő embereket.
Hajnalban Budapesten is baleset is történt. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint két gépkocsi ütközött össze a XI. kerületi Kosztolányi Dezső térnél, a Bartók Béla út és a Bocskai út kereszteződésében. A fővárosi hivatásos tűzoltók a mentőket is a helyszínre kérték. A villamossíneken álló járművek miatt forgalmi akadály alakult ki.
A téli időszakban az éjszakai fagyok és a látási viszonyok miatt az útburkolat állapota gyorsan változhat, ezért különösen fontos a követési távolság betartása és a körülményeknek megfelelő sebesség megválasztása – tették még hozzá a szakemberek.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


