Éhségsztrájkot kezdett a börtönben a másik elítélt lengyel képviselő is

Éhségsztrájkot kezdett a börtönben a másik elítélt lengyel képviselő is

Éhségsztrájkot kezdett a börtönben Maciej Wasik volt lengyel belügyminiszter-helyettes is, miután a rendőrség által az elnöki palotában kedden este vele együtt letartóztatott Mariusz Kaminski volt belügyminiszter már korábban bejelentette ugyanezt a szándékát.

Ezt Wasik felesége közölte szerda este, aki Kaminski feleségével együtt a TV Republika hírtelevízió vendége volt. Mindkét nő találkozott a férjével a börtönben.

„Ezért politikai fogolyként bebörtönzésem első napjától éhségsztrájkot kezdek” – írta. Követelte, hogy bocsássák szabadon a korrupció ellen hivatal (CBA) többi elítélt munkatársát is, akiket Andrzej Duda államfő már 2015-ben kegyelemben részesített.

Hírdetés

A decemberi ítélet nyomán Szymon Holownia, az alsóház (szejm) elnöke megfosztotta Kaminskit és Wasikot képviselői mandátumától és ezzel mentelmi joguktól, amit múlt pénteken érvénytelennek nevezett a legfelsőbb bíróság rendkívül ellenőrzések ügyeivel megbízott kamarája.

Kacper Kaminski, Mariusz Kaminski fia csütörtökön azt közölte az X-en, hogy apját közben Radomba, Wasikot pedig Ostrolekába szállították át Varsóból ottani büntetés-végrehajtási intézetekbe.

A csütörtök délutáni nagy ellenzéki tüntetést a szejm, illetve a két képviselő varsói börtöne előtt tervezték megtartani, de az utóbbi helyszínt így törölni kellett.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »