"Együtt sírtunk a pályán" – meccs közben halt meg a 28 éves focista

"Együtt sírtunk a pályán" – meccs közben halt meg a 28 éves focista

Zala megye II. osztályú bajnokságában szombaton rangadót rendeztek, az éllovas Gyenesdiás a harmadik helyen tanyázó Bödét fogadta. Azonban a remélt szórakozás helyett csak a könnyek maradtak egy fiatal játékos után.

Bernáth Dávid, a hazaik 28 éves futballistája ugyanis a 65. percben összeesett a pályán, és bár mentők még a helyszínen megkezdték az újraélesztését és is kórházba szállították, a sportember elhunyt.

A fiatalember kedden ünnepelte a 28. születésnapját – a srácok szombaton ünnepeltek volna – akkor győzött a csapat, és a társai a sikert neki ajánlották. Ez volt az utolsó közös diadaluk…

„Dávid rosszul lett és utána már nem volt eszméleténél. Azonnal mentőt hívtunk hozzá, akik gyorsan ki is érkeztek. Kicsit később még egy mentő jött. Fél órán át próbálták újraéleszteni. Bevitték a kórházba, és az összeesés után egy órával tudtuk meg, hogy Dávid itt hagyott bennünket”

– mondta el a zaol.hu-nak Mosdósi Attila, a helyi sportkör elnöke.

“Többen is szaladtak hozzá segíteni, majd megérkeztek a mentők is, akik a helyszínen sokáig küzdöttek Dávid életéért. Megrázó volt látni, ahogy a nagy autó ringatózott a pályán, ahogy a mentősök odabent tették a dolgukat. Aztán a keszthelyi kórházba vitték a játékosunkat, ahonnan először jó hír érkezett az állapotáról. Nem sokkal később azonban jött az újabb információ: Dávid keringése végleg összeomlott, és elhunyt. Együtt sírtunk a pályán, még a bödeieket is megrázta, ami történt. A mérkőzés természetesen nem folytatódott”

– mesélte a lapnak Góth Imre, a település alpolgármestere.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »