„Együtt egy emberhez méltó életért” – Húszéves a nyíregyházi Szent Kamill Rehabilitációs Központ

„Együtt egy emberhez méltó életért” – Húszéves a nyíregyházi Szent Kamill Rehabilitációs Központ

A nyíregyházi Szent Kamill Rehabilitációs Központ megalapítása 20. évfordulóját ünnepelték október 17-én. Palánki Ferenc megyéspüspök megáldotta az intézmény lakóit és dolgozóit, a felújított épület; átadták a Szent Kamill-díjat, és együttműködési megállapodás született a kamilliánus kolostor és a Katolikus Szociális és Gyermekvédelmi Szakellátásokat és Szolgáltatásokat Fenntartók Fóruma között.

Az eseményen részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök; György Alfréd MI, a kamilliánus rend osztrák tartományának generális delegátusa, tartományi elöljáró; az Ajakon szolgáló kamilliánus nővérek; Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója; Kis Józsefné, a Magyar Kamilliánus Családok Társasága Egyesületének elnöke; Pregitzer Fruzsina érdemes művésznő; az egyházmegyei Karitász munkatársai; a szociális ellátórendszer intézményvezetői; a rehabilitációs központ munkatársai, gondozottjai és a szülők, közéleti személyiségek.

Dévai Marcell, a rehabilitációs központ vezetője köszöntőjében a „béke szigetének” nevezte az intézményt, amely távol a város zajától, Nyíregyháza egyik kertvárosi részében, a Kistelekiszőlőben található.

„Előtte tó, mögötte nagy veteményes és gyümölcsös, az intézmény falai között pedig Lellisi Szent Kamill szellemében a tevékeny, biztonságot adó szeretet van jelen. Ez a szeretet a világ világossága, amely fényt áraszt az ide betérő emberek szívébe. Ezek az apró tevékeny szeretetcselekedetek tesznek jobbá bennünket és a minket körülvevő világot” – fogalmazott Dévai Marcell.

György Alfréd MI felidézte Anton Gots kamilliánus atya (1934–2014) alakját, akinek a kezdeményezésére 1995-ben Nyíregyházán letelepedtek a kamilliánus szerzetesek.

A tartományi elöljáró köszönetet mondott Bosák Nándornak, az egyházmegye első püspökének, valamint Palánki Ferenc jelenlegi megyéspüspöknek, hogy a Debrecen-nyíregyházi egyházmegyében

Szabó Tünde kormánybiztos, országgyűlési képviselő köszöntő gondolatait Pregitzer Fruzsina érdemes művész tolmácsolta. Bajnay Kornél önkormányzati képviselő pedig Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere nevében köszöntötte az ünnepi esemény résztvevőit.

Palánki Ferenc püspök az épület megáldása előtt Antiochiai Szent Ignác vértanú emléknapja kapcsán elmondta: „Antiochiai Szent Ignác Szent Péter apostol második utóda volt az apostol által alapított antiochiai közösségben. Ignácot elfogták, Rómába hurcolták, ám az út során biztató leveleket írt a közösségeknek. Így lett a neve Teophorosz, vagyis „Istenhordozó”.

– mondta a főpásztor. – Szent Ignác arról is írt, hogy aki hittel él, az eucharisztikus életet tud élni, odaáldozva önmagát mások szolgálatára.

Ez a nap erre irányítja a figyelmet, hiszen ebben az intézményben istenhordozókkal találkozhatunk, akik gondoskodnak a rájuk bízottakról, és akik a szenvedés keresztjét hordozva egyre inkább hasonlítanak Krisztushoz.

A bölcsességirodalomból ismerjük a gondolatot: Isten az élet barátja. Azok, akik másokért élnek, az élet barátai tudnak lenni, és egyre inkább hordozzák magukban Istent. Legyünk istenhordozók, és hozzuk meg az életünk áldozatát isteni szeretettel, mert szeretet nincsen áldozat nélkül. A másikért való lét tesz igazán Krisztushoz hasonlóvá, erre kaptunk meghívást” – fogalmazott Palánki Ferenc megyéspüspök.

*

Az eseményen egy megállapodás is született: a Kamilliánus Kolostor az általa fenntartott intézménnyel csatlakozott a Katolikus Szociális és Gyermekvédelmi Szakellátásokat és Szolgáltatásokat Fenntartók Fórumához, amelyet a Katolikus Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az ÁGOTA Közösség 2024 áprilisában hozott létre.

Az erről szóló megállapodást György Alfréd MI házfőnök és Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója és a fórum elnöke írták alá.

Hírdetés

A Kamilliánus Kolostor által fenntartott nyíregyházi Szent Kamill Rehabilitációs Központ több mint negyven rászorulónak nyújt szociális és gyermekvédelmi ellátást napi szinten, valamint több mint harminc embernek ad munkát. A rehabilitációs központ nappali ellátást, támogató szolgáltatást és rehabilitációs célú lakhatás biztosít fogyatékkal élő személyek részére.

A Katolikus Szociális és Gyermekvédelmi Szakellátásokat és Szolgáltatásokat Fenntartók Fórumához való csatlakozással a Kamilliánus Kolostor és a Szent Kamill Rehabilitációs Központ szeretnének becsatlakozni abba a vérkeringésbe és szakmai munkába, amely országosan folyik a szociális és gyermekvédelmi intézményekben. Céljuk minél több ismeretet szerezni, hogy a fogyatékkal élő személyeket szakmailag a tőlünk tehető legtökéletesebb módon gondozhassák, nemcsak az intézményben, hanem az otthonukban élőket is.

A Kamilliánus Kolostor és az általa fenntartott nyíregyházi rehabilitációs intézmény szervezésében megvalósuló nemzetközi konferenciák az emberi élet védelmében szintén hozzájárulnak ahhoz a törekvéshez, amely a fórum célja.

A Katolikus Szociális és Gyermekvédelmi Szakellátásokat és Szolgáltatásokat Fenntartók Fórumának tagjai kiemelten fontosnak tartják az állami szereplőkkel történő szoros szakmai együttműködést, továbbá vállalják az egészségügy és a további társágazatok képviselőivel való szakmai konzultációk szervezését és megvalósítását.

Vajda Norbert hangsúlyozta: társadalmunkban számos ember él kiszolgáltatott körülmények között, akiket a modern világ elfelejt, nem vesz észre, mert csak az erő, a hatalom a fontos. Ha nem figyelünk oda a hajléktalanokra, a szenvedélybetegekre, az idős emberekre, a fogyatékkal élőkre, ők a méltóságukat veszthetik el. „Ezért oda kell állni melléjük, meg kell találnunk hozzájuk az utat. Van dolgunk velük, nem nézhetünk félre. Ezen dolgozik a Katolikus Szeretetszolgálat.”

A Szent Kamill Rehabilitációs Központ a jubileum alkalmából – köszönete és elismerése jeléül – megalapította a „Cum matris corde” Szent Kamill-díjat, amelyet ezentúl azoknak ítélnek oda, akik hűséggel és tevékeny szeretettel szolgálják Istent és a szenvedőket, és akik munkájukkal hosszú időn át hozzájárulnak a más képességekkel rendelkező embertársaik életminőségének javításához. Az elismerés azoknak is szól, akik erkölcsi és anyagi támogatásukkal előmozdítják az emberi élet méltóságát, szellemi-lelki fölemelkedését, fejlődését egyéni vagy közösségi formában.

A Szent Kamill-díjat elsőként Barabás Mihályné Erzsébet és Tóth Piroska Ildikó kapta, akik az intézmény munkatársai az alapítás óta. Mellettük a különleges alkalmon minden dolgozónak megköszönték az eddigi munkáját.

Az eseményen közreműködött Pregitzer Fruzsina érdemes művész, illetve a Vikár Sándor Zeneiskola művésztanárai, Császárné Tanaka Ayako és Kóti Gergő; továbbá megható műsorral készültek a Szent Kamill Rehabilitációs Központ fiataljai.

*

A Szent Kamill Rehabilitációs Központ 2004-ben kezdte meg működését Nyíregyháza-Kistelekiszőlő területén. Ma már az alapítói és a fenntartói jogokat a nyíregyházi Kamilliánus Kolostor gyakorolja.

Az intézmény lakóotthoni ellátását az ország egész területéről igénybe vehetik a gondozottak és hozzátartozóik, az intézmény nappali ellátására pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye bármelyik településéről érkezhetnek. A központ az évek során folyamatosan fejlődött a foglalkoztatások tekintetében is.

A Szent Kamill Rehabilitációs Központ fiataljainak műsora az ünnepi eseményen

A jelenlegi felújítási munkálatok során kialakítottak egy gyógytornaszobát, beszereztek egy interaktív táblát, a lakószobákban és a konyhában nyílászárócsere történt, és az intézmény energiahatékonyságát is javították. A fejlesztéseket külföldi és belföldi adományozók, a fenntartó, illetve a kormány támogatta.

Az ellátást igénybe vevők mindennapjait igyekeznek hasznossá, élménydússá tenni. Hagyomány például az „önkéntes hét”, melynek során erdélyi fiatalok érkeznek az otthonba, és az általuk szervezett programokba kapcsolódnak be a lakók. A Kamilliánus Kolostor és az Osztrák Kamilliánus Tartomány támogatásából évente egy-egy hetet táboroznak a gondozottak, amikor egészséges fiatalokkal töltenek együtt időt Partium, Erdély vagy Magyarország valamelyik városában.

A 2024-es évtől zene- és kutyaterápiás foglalkozást is biztosít az intézmény havi két alkalommal.

2022-ben az Élet védelmében címmel bioetikai konferenciasorozatot indítottak, amely aktuális programokra, kihívásokra irányítja a figyelmet, valamint nemzetközi szakemberek segítségével keres adekvát választokat a felmerülő kérdésekre. A konferenciát minden év novemberében, „Mária, a betegek gyógyítója” tiszteletének emléknapja körül tartják.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi EgyházmegyeKatolikus Szeretetszolgálat

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »