Egyszerű örökfogadalmat tett Haraszti Rajmund jezsuita Genovában

Egyszerű örökfogadalmat tett Haraszti Rajmund jezsuita Genovában

A genovai Il Gesù-templomban szeptember 19-én, két olasz rendtársával együtt tette le szerzetesi örökfogadalmát Haraszti Rajmund, lezárva ezzel a kétéves noviciátust. A fogadalom után Rómában kezdi meg többéves filozófiai tanulmányait.

Az ünnepi misén családja mellett részt vett András Attila provinciális, Nagy Bálint formációs asszisztens, Kővágó András skolasztikus – akivel egy évet együtt volt a genovai noviciátusban, és aki tavaly óta már Rómában tanul filozófiát –, valamint Rajmund három barátja a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumból.

Balról jobbra: Nagy Bálint, Haraszti Rajmund, András Attila, Kővágó András

A fogadalomtétel Isten hívására adott emberi válasz, egy fontos pont az úton, amelyen Rajmund Jézus társaként jár. Haraszti Rajmund két éve, harminc évesen lépett be a Jézus Társaságába, miután elvégezte a Montserrat hivatástisztázó évet.

Hírdetés

A noviciátus a jezsuita életforma megalapozásának időszaka. Célja, hogy a jelölt elmélyítse személyes kapcsolatát Jézus Krisztussal, jobban megértse önmagát és a Jézus Társaságát, megtapasztalja a közösségi élet örömeit és kihívásait. Középpontja a harmincnapos lelkigyakorlat, ezen felül probációk segítik a képzést, például kolduló zarándoklat, kórházi szolgálat, tanítási gyakorlat, fizikai munka.

A noviciátus végén az újonc egyszerű örökfogadalommal kötelezi el magát, hogy az evangélium szellemében megélt szegénységben, tisztaságban és engedelmességben követi Jézust, és megígéri, hogy tanulmányai után örök érvényűen belép a rendbe.

Haraszti Rajmund a fogadalom után Rómába költözött, ahol immár skolasztikusként kezd filozófiát tanulni.

Forrás és fotó: jezsuita.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »