Egységben Magyarországért: a honvédelmi bizottság foglalkozzon az ukrajnai helyzettel

Egységben Magyarországért: a honvédelmi bizottság foglalkozzon az ukrajnai helyzettel

A Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik és az MSZP azt javasolja, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága következő ülésének napirendjét egészítsék ki az Ukrajnában kialakult helyzettel – közölték a három ellenzéki párt kedden az MTI-vel.

Azt írták, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este alighogy elismerte a két szakadár kelet-ukrajnai régiót független országként, már elrendelte az orosz katonák bevonulását – békefenntartó művelet címén – a nemzetközi közösség által el nem ismert „Luhanszki Népköztársaságba” és „Donyecki Népköztársaságba”. Ezzel Oroszország megsérti Ukrajna területi integritását és szuverenitását. Kedd éjjel, magyar idő szerint éjfél körül pedig a The Guardian helyi forrásokra hivatkozva már azt írta, hogy az orosz erők be is léptek Ukrajna területére – tették hozzá.

Hírdetés

A kialakult helyzetben jogos elvárás – írták -, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság tagjai „ne a sajtóból értesüljenek a szomszédos országban zajló háborús eseményekről, hanem hivatalos tájékoztatást kapjanak a honvédelmi minisztertől”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »