26. találkozójukat tartották szeptember 8. és 10. között az európai keleti püspökök Ausztria fővárosában, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) szervezésében, „Egység a sokféleségben” címmel.
A keleti katolikus püspökök első találkozóját a nemrég elhunyt Keresztes Szilárd püspök szervezte. Azóta több alkalommal is helyet adott Magyarország ezeknek a találkozóknak legutóbb Budapesten, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal összekötve.
Idén Christof Schönborn bíboros látta vendégül a közel ötven egyházi vezetőt. A találkozó címe és fő témája „Egység a sokféleségben” volt – különös hangsúllyal az Egyház belső életére és Európa keresztény jövőjére, az egység, a béke és a stabilitás előmozdítására.
Az együttlét közös imádsággal kezdődött szeptember 8-án, hétfőn: a bécsi Szent Barbara-templomban énekelték tíz különböző nyelven az Istenszülőhöz szóló Akathisztoszt.
Az imádságos együttlétnek és a találkozóra szervezett konferenciának a fő ikonja a Máriapócsról származó kegykép, amely ma Bécsben, a Szent István-székesegyházban található.
A programban közös liturgikus ünneplések, imádságok, valamint találkozók szerepeltek európai és osztrák politikai vezetőkkel. A püspökök kiemelten foglalkoztak a keleti katolikus egyházak és a római katolikus egyház kapcsolatának elmélyítésével, valamint a diaszpórában élő közösségek pasztorális támogatásával.
A találkozó bécsi helyszíne is különleges jelentőséggel bír, hiszen idén 250 éve, hogy Mária Terézia megalapította a Barbareum teológiai szemináriumot, amely a keleti katolikus papnövendékek képzésének meghatározó központja volt, ha csak rövid ideig is.
Az örmény katolikus ordinariátus apostoli kormányzójaként Kovács Gergely gyulafehérvári érsek is jelen volt a tanácskozáson.
A konferenciáról később részletesen is beszámol a Hajdúdorogi Főegyházmegye.
Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, Romkat.ro
Fotó: Eugen Ivut
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


