Egyre többen gyilkoltatják meg magukat Hollandiában

A hollandiai Eutanázia Szakértői Központ pénteki tájékoztatása szerint mintegy 22 százalékkal nőtt a megkereséseik száma egy év alatt. A szervezet arról számolt be, hogy tavaly összesen 3122 megkeresés futott be hozzájuk, és nagyjából a kérelmek harmadát hagyták jóvá.

A központhoz forduló páciensek többsége demenciában vagy különböző időskori betegségekben szenved.

„Minden nap tizenhárman fordulnak hozzánk azzal, hogy segítsünk, mert nem tudnak tovább így élni" – mondta Steven Pleiter, a korábban Élet Vége Klinika nevet viselő, eutanáziát végrehajtó központ igazgatója.

Hírdetés

A központ már folyamatosan keres orvosokat, ápolókat és pszichológusokat.

A világon elsőként Hollandiában legalizálták az eutanáziát 2002-ben, végrehajtását azonban szigorú szabályokhoz kötik. Az önkéntes halált azoknak engedélyezhetik, akik állandó, szinte elviselhetetlen, kevéssé csillapítható fájdalommal járó, gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és az eutanáziát még teljesen tiszta tudatállapotban, cselekvőképesen kérelmezik írásban, ismételten. A páciensek azonban rendelkezhetnek írásban arról is, hogy egy távolabbi időpontban, bizonyos feltételek megvalósulása esetén hajtsák végre náluk az eljárást, ami főleg demenciában szenvedő betegeknél szempont.

A központ saját szakértői gárdával rendelkezik: orvosokkal, ápolószemélyzettel, pszichológusokkal, akik kiértékelik a páciensek kérelmeit, s azoknál, akiknél fennállnak ennek feltételei, végrehajtják az élet megszakítását célzó eljárást. A halálos dózisú méreggel végrehajtott eljárást csakis orvos végezheti el.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »