Egyre több turista érkezik Komáromba. Háromszorosára nőtt a város látogatottsága

Komárom idegenforgalma az idei nyár egyik legnagyobb nyertesének számít: a városi turisztikai iroda adatai szerint háromszorosára emelkedett a látogatók száma az elmúlt évekhez képest. Júliusban közel ezren, augusztusban pedig már 1400-an keresték fel a Klapka téren található irodát – tájékoztatott a városháza.

A legtöbb vendég Magyarországról, Csehországból és Szlovákiából érkezett, de jelentős számban jöttek angolul és németül beszélő turisták is. Sőt, akadtak japán, francia és olasz látogatók is – erősítette meg Szénássy Tímea, az iroda koordinátora.

A turisták leginkább a belvárost és a komáromi erődrendszert keresik fel, de idén a Jókai-emlékév eseményei is sokakat vonzottak. A vár falai között működő szabadulószoba szintén komoly érdeklődést keltett.

A forgalomnövekedés a turisztikai iroda bevételében is meglátszik. Az intézményt az év elején újították fel: modern külsőt kapott, és kibővített árukínálattal várja az érdeklődőket. Az egyedi ajándékok és a régiós termékek nemcsak a turisták, hanem a helyiek körében is egyre népszerűbbek.

Hírdetés

„Fontos célunk, hogy támogassuk a helyi termelőket és kézműveseket. A karácsonyi időszakban például a fogyatékossággal élő emberek műhelyeinek termékei is elérhetők”

– hangsúlyozta Szénássy.

Komárom ezzel egyre erőteljesebben rajzolja fel magát a közép-európai turisztikai térképre.

Körkép.sk, teraz.sk

Nyitókép forrása: Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »