Egyre több áruval teli konténer végzi hullámsírban

Az óceánba, tengerekbe veszett áruszállító konténerek száma hétéves rekordot döntött tavaly a hajózási világszervezet (WSC) kimutatása szerint – írta a hétfői Világgazdaság.

A gumiabroncstól a fehérneműn át az okostelefonokig a legváltozatosabb termékeket és alkatrészeket tartalmazó konténerekből 2020-ban háromezernél is több süllyedt el. A rekorder a 364 méter hosszú One Apus nevű hajó volt, amely november végén került viharba Hawaii partjaitól 1600 tengeri mérföldre, és több mint 1816 óriás fémdoboz hullott róla a vízbe – írta a lap.

Hírdetés

A felgyorsult világkereskedelem, a szűkös tengeri szállítási kapacitások, a lazán vett biztonsági szabályok számlájára írható balszerencse-sorozat az idén is folytatódott, már ezernél több konténer merült el. Januárban például a kínai Hsziamen kikötőjéből Los Angeles felé tartó Maersk Essen veszített 750 konténert, majd februárban a japán partok közelében viharba került Maersk Eindhovenről esett a vízbe 260 konténer.

Szakértők szerint a hasonló esetek elkerülésére a piaci igényekhez illeszkedő szállítókapacitások kiépítése lenne a megoldás, erre azonban hosszú éveket kell még várni – írta a Világgazdaság.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »