Egyre súlyosabb a helyzet az orosz-ukrán fronton

smét súlyosbodott a helyzet a Donyec-medencében: a szakadár erők támadását követően tűzharc alakult ki a szemben álló felek között kedden a Luhanszk megyei Zolote település közelében, aminek következtében egy ukrán katona életét vesztette, és négy megsebesült – közölte az ukrán erők parancsnoksága.

A kijevi parancsnokság tudomása szerint a szakadárok közül is meghalt egy ember, és öt megsebesült.

A beszámoló szerint a szakadárok megpróbáltak áttörni a frontvonalon, tüzet nyitottak az ukrán katonák állásaira, utóbbiak pedig viszonozták a tüzet. A szakadár erők a minszki egyezményekben tiltott 120 milliméteres aknavetőkkel, valamint gránátvetőkkel és nagy kaliberű golyószórókkal megtámogatva indították meg az előrenyomulást, és így próbáltak áttörni a frontvonalon. A több mint egy órán át tartó tűzharc után fegyvernyugvást kértek.

Zolote egyike annak a három településnek a frontvonal mentén, ahol tavaly a minszki megállapodásoknak megfelelően csapatszétválasztást hajtottak végre a felek, azaz egy-egy kilométerre hátrébb vonták minden fegyverüket és állásaikat.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Facebook-bejegyzésében a szakadárok áttörési kísérletét a frontvonalon a minszki folyamat aláaknázásának és cinikus provokációnak minősítette. Közölte, hogy a történtek értékelésére és a további intézkedések meghozatalára még keddre összehívja a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsot (RNBO).

„A háború befejezése és a nemzetközi megállapodások iránti elkötelezettségünk változatlan marad éppúgy, mint eltökéltségünk arra, hogy visszaüssünk az Ukrajna elleni fegyveres agresszió bármilyen megnyilvánulására” – hangoztatta az az elnök.

Fél éve nem történt hasonló súlyos támadás a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban. A mostanit megelőző legsúlyosabb eset tavaly augusztus elején történt, amikor egy ellenséges tüzérségi támadás következtében négy ukrán katona vesztette életét.

Hírdetés

A történtek miatt Zelenszkij már másnap telefonon felhívta Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia államfőt is, akiknek országa részt vesz a kelet-ukrajnai válság rendezését célzó, úgynevezett normandiai folyamatban.

Múlt pénteken Zelenszkij és Putyin telefonon tárgyalt. A két politikus külön figyelmet fordított a Donyec-medence ideiglenesen megszállt területein, a Krím félszigeten, illetve Oroszországban fogva tartott ukrán politikai foglyok szabadon bocsátásának folyamatára – írta az UNIAN ukrán hírügynökség.

2019. december 9-én három év után újra találkoztak a normandiai négyek, azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország vezetői Párizsban, ahol négyszemközt is tárgyalt egymással Zelenszkij és Putyin.

A résztvevők abban állapodtak meg, hogy négy hónap múlva egy újabb normandiai csúcstalálkozót tartanak, de addig a kelet-ukrajnai konfliktusban szemben álló felek újabb fogolycserét hajtanak végre, valamint teljes és átfogó tűzszünet lép életbe a Donyec-medencében az EBESZ folyamatos, napi 24 órás ellenőrzése alatt, továbbá a frontvonal újabb három pontján választják szét a csapatokat.

Ezek közül azóta eddig csak a Donyec-medencei fogolycsere teljesült: december 29-én Kijev 124 foglyot adott át a szakadároknak 81 ukrán fogvatartottért cserébe, olvasható itt.

Címlap: 112.international

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

The post Egyre súlyosabb a helyzet az orosz-ukrán fronton appeared first on Magyar Tudat Nemzeti Hírportál.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »