Egyre kevesebb az adócsalás, csökken az adórés Szlovákiában

Egyre kevesebb az adócsalás, csökken az adórés Szlovákiában

Az elmúlt évben 360 millió euróval több folyt be az államkasszába annak köszönhetően, hogy az adóhivatal egyre hatékonyabban hajtja be az áfát a vállalkozókon – jelentette be Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter.

Matovič a pénteki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Szlovákia az áfa behajtása terén sokáig a sereghajtók közé tartozott az Európai Unióban. Az Európai Bizottság korábbi jelentései még arról szóltak, hogy évente csaknem 1,6 milliárd euró szivárog el az államkasszából az adócsalások és a különféle adókikerülések miatt. Az adórés, amely a potenciálisan beszedhető és a gyakorlatban beszedett áfa különbségét jelenti, a 2010-es évek elején még 36 százalék körül mozgott, ami azt jelenti, hogy nem sikerült beszedni a lehetséges adóbevétel több mint egyharmadát. A helyzet aztán fokozatosan javulni kezdett, viszont még pár évvel ezelőtt is jócskán elmaradtunk az uniós átlagtól, ami 9,2 százaléknak felel meg.

Matovič most arra figyelmeztetett, hogy a 2020-as kormányváltás óta 6,4 százalékponttal sikerült csökkenteni az adórést: 2019-ben még 18,5 százalékot jegyeztek, egy évvel később 16,8-at, tavaly pedig már csak 12,1-et. Konkrét számokban kifejezve ezt azt jelenti, hogy 2021-ben 360 millió euróval több folyt be az államkasszába. A pénzügyminiszter egy példán keresztül is szemléltette a javulást: „10 évvel ezelőtt, a világválság idején a 100 eurónyi beszedhető áfából mindössze 65 eurót hajtottak be. Ehhez képest tavaly a 100 euróból már 88-at sikerült beszedni” – magyarázta a tárcavezető.

Hírdetés

Továbbá megjegyezte, az áfaadórés a világválságok idején mindig megemelkedik, mivel a vállalkozók a nehéz gazdasági helyzetben igyekeznek maximalizálni a profitot, és ilyenkor sokan még az áfacsalástól sem riadnak vissza. Ez magyarázza, hogy Szlovákiában miért kezdett el rohamosan nőni az adórés a 2000-es évek végén, illetve a 2010-es évek elején. A miniszter arra számított, hogy a koronavírus-járvány okozta válság miatt ismét megugrik majd az említett mutató, ám végül éppen az ellenkezője történt. Elmondása szerint ebben rendkívül fontos szerepe volt a kormányváltásnak. „Az emberek rájöttek, hogy a választás után már nincsen a pénzügyőrségnél egyetlen védelmezőjük sem. Vagyis már nem lehet telefonálni egyet, és így elintézni a büntetlenséget. A vállalkozók egyszerűen tudják, hogy jobb befizetni az adót, mert már senki sem véd senkit” – jelentette ki Matovič.

Jiří Žežulka, a központi adó- és vámhivatal elnöke ezzel kapcsolatban megjegyezte, a hatékonyabb adóbehajtás nagyban köszönhető az elektronikus kasszák bevezetésének. Mint mondta, az előző évben rendkívül megugrott a kártyás fizetések és az online vásárlások száma, amely elektronikus nyomot hagy, tehát jóval nehezebb kivitelezni az adócsalást. Továbbá megjegyezte, 2024-re 10 százalék alá szeretnék csökkenteni az adórést, vagyis el szeretnék érni az uniós átlagot.

Marcel Klimek, a pénzügyminisztérium államtitkára kijelentette, az adórés szempontjából Szlovákia végre a civilizált európai országok szintjére lépett. „Természetesen nagy köszönet jár a tisztességes és a becsületes vállalkozónak, akik befizetik az adót, még annak ellenére is, hogy tudatosítják, nem közvetlenül ők fognak jól járni, viszont a teljes társadalom működését elősegítik” – mondta az államtitkár.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »