Egyre jobban terjed a herbálozás hazánkban

Magyarországon továbbra is népszerűek a szintetikus kábítószerek – írja pénteki számában a Napi Gazdaság.

A Global Drug Survey (GDS) legfrissebb, a világ kábítószer-fogyasztását feltérképező felmérése szerint Magyarországon egy év alatt több mint 5 százalékot emelkedett azok aránya, akik életükben legalább egyszer kipróbálták a herbál névű szintetikus drogot. A nemzetközi szinten eddigi legnagyobb ilyen felmérés kérdőívét 102 ezer ember töltötte ki interneten, Magyarországról mintegy ötezren válaszoltak. (Ebből kifolyólag pedig nagyon pontatlan az eredmény, hiszen a legfőbb herbálfogyasztók, Orbán rejtett erőforrásai nem azzal foglalatoskodnak, hogy világhálós kérdőíveket töltenek ki – még ha akarnák, vagy lehetőségük lenne rá, akkor sem tudnák megtenni egy analfabetizmus nevű eltérő kulturális jegy miatt – a szerk.)

Hírdetés

A kutatók 50 országra kiterjedő vizsgálatában Lengyelország mögött Magyarország a második a szintetikus kannabisz és a herbálfogyasztás tekintetében. A magyarországi válaszadók 22 százaléka állította azt, hogy életében legalább egyszer kipróbálta már ezt a szert. Az 50 ország átlagában ez az arány 8,7 százalék.

A Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet adatai szerint az új szerek 2009 környékén kezdtek elterjedni Magyarországon: 2014-ben már kétszer annyi herbált foglaltak le a hatóságok, mint marihuánát.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »