Egyre dagad a jobbikos nemierőszak-botrány

Az elnökség helyett Jakab Péter tanácsadói köre irányította a Jobbikot – erről a hétvégi tisztújításon alulmaradt, és utána a pártból is kilépő elnökjelölt beszélt. Stummer János szerint többen is jelezték neki, hogy követni fogják a példáját, és elhagyják a Jakab Péter vezette formációt. Közben elindult a rendőrségi nyomozás a pártot megrázó nemi erőszak ügyében – közölte az M1 Híradó.

Saját magáról és a pártvezetés frissen megválasztott tisztségviselőiről posztolt fotót a közösségi oldalon Jakab Péter. A Jobbik elnöke mellett legfőbb szövetségesei ülnek: elnökhelyettesként például Potocskáné Kőrösi Anita, alelnökként pedig Lukács László György és Z. Kárpát Dániel mosolyog a képen. Jakab Péter a fotó mellé azt írta: munkában a Jobbik elnöksége.

„Sokat is kell még dolgozni ahhoz, hogy a Jobbiknak 2026-ban három képviselője legyen az Országgyűlésben” – a kép alatt azonban szinte záporoztak az ilyen és ehhez hasonló hozzászólások.

A kommentekből a Magyar Hírlap gyűjtött össze néhányat. Ahogy a lap fogalmaz: a csalódott jobbikosok nem fukarkodtak a cinikus megjegyzésekkel. Volt, aki a Jobbik gyenge választási eredményére emlékeztetve azt írta: „Büszkék lehettek magatokra! Van min vigyorogni. (…) A 29 jobbikos képviselőjelöltből egy sem tudott mandátumot szerezni, a 19 fős frakció tízfősre apadt.”  Többen azonban az elmúlt napok jobbikos zaklatási botrányára utalva tettek megjegyzést: „Remélem, a lányoknak van testőre” – fogalmazott egy kommentelő.

A sajtó és a közvélemény napok óta hangos a Jobbikban zajló nemierőszak-kísérlet körüli üzengetéstől.

A botrány azután robbant ki, hogy Szilágyi György korábbi Jobbik-alelnök élettársa büntetőfeljelentést tett a nyomozó hatóságnál, mert állítása szerint a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyűlésén az egyik politikus bezárta egy szobába és megpróbálta megerőszakolni.

Később több volt és jelenlegi jobbikos azt a jobbikos politikust nevezte meg a nemierőszak-kísérlet tetteseként, akit sokan Jakab Péter egyik bizalmasának tartanak. Sajtóhírek szerint az ügyről Jakab Péter és kabinetfőnöke, Molnár Enikő is tudott.

Hírdetés

A Bors korábban arról is írt, hogy az ügyet előre eltervezhette a tettes, Szilágyi György ugyanis alelnökként Jakab Péter egyik kritikusának számított a pártban.

A botrány a sajtó teljes kizárásával megtartott tisztújításra is begyűrűzött. A Bors információ szerint Szilágyi György a pódiumon szerette volna tájékoztatni a tagságot a történtekről és közölni, hogy„ilyen erkölcsi állapotban lévő politikusokkal” képtelen lenne együtt dolgozni.

Ekkor azonban a pártelnök kabinetfőnöke, Molnár Enikő jelzésére a Jakab Pétert támogató alapszervezetek képviselői kivonultak az ülésteremből.

A Jobbikot már nem az elnökség, hanem Jakab Péter és bizalmi köre irányítja – erre utalt szerdán a pártból frissen távozó Stummer János is. A Jakab Péterrel szemben az elnökválasztáson alulmaradt, majd a pártból kilépő politikus az ATV műsorában arról beszélt, hogy hiába fotózkodik Jakab Péter az új elnökséggel, a megválasztott politikusoknak vajmi kevés közük van a párt vezetéséhez. Azt ugyanis Jakab Péter és tanácsadói uralják.

„És ők folytatták le egyébként az ellenzéki együttműködésen belül is azokat a tárgyalásokat, amelyek a Jobbik útját jelentették ebben az elmúlt két évben. És befelé a párton belül is ők irányítottak, nem az elnökség, ahogy egyébként kellett volna” – fogalmazott a Jobbik volt politikusa.

Bár a Jobbik elnöke elismerte, hogy ott volt azon a rendezvényen, ahol a zaklatási ügy történhetett, azt állította, nem vett észre semmit.

Szilágyi György szerint azonban ez nem igaz, ő ugyanis nem csak Jakab Pétert, hanem kabinetfőnökét, Molnár Enikőt is tájékoztatta.

Az nemi erőszak gyanújának ügyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán rendelt el nyomozást. A hatóság személyi szabadság megsértésének bűntette miatt vizsgálódik.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »