Egyre csökken Rumcájszék moszuli élettere

Egyre csökken Rumcájszék moszuli élettere

Az Iszlám Állam dzsihadistái ellen harcoló iraki erők heves harcok után benyomultak négy nyugat-moszuli kerületbe vasárnap – közölte az iraki hadsereg.

Az iraki terrorelhárítás hajnalban indított támadást al-Urajbi és Rifaj visszaszerzéséért, és sikerült áttörnie a dzsihadisták védelmi vonalát. Az utcáról utcára haladó különleges erők és a szélsőségesek között a nap folyamán folytatódott a harc.

Eközben a hadsereg 9. páncélos hadosztálya és a szövetségi rendőrség elitcsapatai folytatták előrenyomulásukat al-Iktiszadijnban, illetve a szomszédos Július 17-e kerületben, amely a dzsihadisták egyik legjelentősebb bázisa. A hadsereg közleménye szerint itt is sikerült felmorzsolni a szélsőségesek védelmi vonalát.

Hírdetés

Az iraki erők május 4-én új frontot nyitottak Moszul északnyugati részén az Iszlám Állammal szemben, hogy tehermentesítsék az óvárosban ólomléptekkel haladó csapatokat. A sűrűn lakott óvárosban körülbelül 400 ezren élhetnek még a dzsihadisták uralma alatt, és szűk sikátorok nehezítik a kormányerők haladását.

Az Iszlám Állam utolsó iraki bástyájának számító Moszul felszabadításáért októberben indítottak offenzívát. A 2014 óta a dzsihadisták kezén lévő város keleti feléből január végén sikerült kiszorítani a szélsőségeseket. A Tigris folyó által kettészelt város nyugati felének visszaszerzéséért február 19-én kezdődtek hadműveletek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »