Egymilliót kerestek a felmondott ajkai orvosok

Egymilliót kerestek a felmondott ajkai orvosok

Az ajkai Magyar Imre Kórházban szeptember elején előbb az összes ápoló, majd néhány napja az orvosok is beadták felmondásukat. Most nyilvánosságra került egy dokumentum, ami a kórházban dolgozó altatóorvosok béréről tanúskodik.

Az Ajkai Szó című önkormányzati lap birtokába került egy számla, amely szerint

5000 forintos órabérért dolgoznak az aneszteziológusok, ami havonta bruttó 960 ezer forintos bevételt jelent számukra.

Ezt az összeget vállalkozóként fizetik ki nekik, vagyis ebből még a vállalkozás költségeit is fedezniük kell a szakembereknek.

Hírdetés

A portál cikkében az is szerepel, hogy az intézmény dolgozói az intenzív osztályokon hálapénzt csak ritkán kapnak, így tényleges jövedelmük „sokszorosan elmaradhat” kollégáik juttatásaitól.

Az Állami Egészségügyi Ellátó pénteki közleménye szerint az egészségügyi intézmény menedzsmentje

haladéktalanul elindította a tárgyalásokat azon szabad kapacitással rendelkező orvosokkal, akik hamarosan egy új struktúrában fogják biztosítani a zavartalan és folyamatos ellátást az intézmény aneszteziológiai és intenzív osztályán.

Ezért szerintük folyamatos és minden tekintetben biztosított az ellátás a Magyar Imre Kórházban.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »