Egymillió magyar beteget kiszolgáló egészségügyi ágazat kerülhet a padlóra

Egymillió magyar beteget kiszolgáló egészségügyi ágazat kerülhet a padlóra

Összeomlik a hazai gyógyászati segédeszköz-ellátás a kormány pénzügyi segítsége nélkül – figyelmeztetnek szakmai szervezetek. A szaküzleteknek a járvány miatt szinte nincs bevételük, a gazdasági mentőcsomagból azonban kimaradtak. Az ágazat bedőlésével egymillió ember maradhat gyógyászati segédeszközök nélkül.

Van olyan gyógyászati segédeszközgyártó és -forgalmazó, ami tavaly márciusban még 80 millió forintos rendelésállománnyal működött, idén március közepe óta azonban egyetlen megrendelése sincs. A koronavírus-járvány miatt a gyógyászati segédeszközökkel foglalkozó vállalkozások is

forgalom és bevétel nélkül maradtak, így bezártak, vagy szűkített nyitvatartás mellett működnek

– mondja a Forgalmazók az Egészségért Szövetség elnöke.

„A gyógyászati segédeszközök egy része kizárólag receptre felírható, de ezeknek a felírása jelenleg problémákat okoz. Gondot jelent ugyanis a betegeknek az orvossal való találkozó, és ha nincs recept, akkor nincs mivel a gyógyászati segédeszköz-boltba elmenni, annak pedig így nincs bevétele” – magyarázta.

Az orvosi segédeszközgyártók és -forgalmazók azonban

a bértámogatást és járulékfizetési kedvezményeket sem vehetik igénybe

Hírdetés

– hangsúlyozza Margitai Barnabás.

„Alapvetően az érintettek kis- és közepes-, valamint mikrovállalkozások, amelyek nem tartoznak a kisadózók, vagyis a katások körébe. Ezeknek a cégeknek a kormány nem dobott mentőövet, és velünk együtt más egészségügyben dolgozó társaságok, vállalkozások jelenleg a kedvezményezetti körből kimaradtak” – hívta fel a figyelmet.

Pedig a legtöbb gyógyászati segédeszközzel foglalkozó vállalkozásnak tartaléka sincs.

Hiszen, ahogy azt többször is jelezték, 17 éve nem változott a finanszírozás, az euró drágulása miatt így több terméket jó ideje csak veszteséggel tudtak biztosítani a betegeknek. Margitai Barnabás szerint,

ha az ágazat bedől, a rászorulók gyógyászati segédeszköz nélkül maradnak.

„Közel egymillió ember jár ma gyógyászati segédeszközzel, amelyeknek a köre igen széles. A sebkötöző eszközöktől a pelenkákon át a sztómazsákokon keresztül a vércukormérő csíkokig, az ortéziseken, a protéziseken és a hallókészülékeken keresztül egészen az otthonápolási eszközökig, a kerekesszékektől a mopedekig terjed a köre” – sorolta.

A szakmai szervezetek több tárcának is jelezték, hogy a kormány pénzügyi segítsége nélkül a magyar gyógyászati segédeszközellátás és -gyártás összeomlása elkerülhetetlen, választ azonban eddig nem kaptak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »