Egymilliárdos adótartozás maradt a pesti Ikarus-telep volt tulaja után

Egymilliárdos adótartozás maradt a pesti Ikarus-telep volt tulaja után

A XVI. kerületi önkormányzat nem nyilatkozik az ügyben, de az adós cég sem.

Egymilliárd forintnál is magasabb összegű adóval tartozhat a XVI. kerületnek a frissen eladott pesti Ikarus-telep tulajdonosa.

A tartozás 2004 óta halmozódik be nem fizetett építmény- és telekadó formájában – írja a Népszava.

Hírdetés

A holland kézben lévő Felikon Kft. a 28 hektáros mátyásföldi Ikarus-telep eddigi tulajdonosaként már megszabadult telkétől, a napokban végrehajtási árverésen egy kínai hátterű cégnek eladott terület tulajdoni lapján a kerület javára bejegyzett jelzálogjogok összesítve adják ki ezt az összeget.

A lap szerint sem az adós cég, sem az önkormányzat nem nyilatkozik az ügyben, a kertvárosi polgármester állítja, hogy ők kezdeményezték a sikeres végrehajtást, az Opten céginformációs adatbázisában azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerepel az eljárás elindítójaként.

Nemes Gábor, a XVI. kerület közös ellenzéki polgármesterjelöltje a közleményében „felmérhetetlen károkról” beszélt, mert álláspontja szerint ha egy vállalkozás évekig működhet gyakorlatilag zavartalanul adófizetés nélkül, az nagyon rossz példa más cégek előtt.

A területen egyébként több kisebb cég is működik, az ő sorsuk teljességgel bizonytalan.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »