Egymilliárd forint a tét – temérdek ötlete van a lakosságnak

Egymilliárd forint a tét – temérdek ötlete van a lakosságnak

Több mint hétszáz városfejlesztő ötlet érkezett a fővárosi közösségi költségvetéshez – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

A közlemény szerint az ötödik közösségi költségvetés ötletbenyújtási szakasza január 31-én lezárult, és minden korábbi évet megelőzve az idén 730-nál is több ötlet érkezett. Köztük nagy számban vannak ezúttal is a kerékpáros és a gyalogos közlekedést segítő, a zöldfejlesztéssel, a közösségépítéssel, valamint a sportolással kapcsolatos tervek, de az újrahasznosítást, a fővárosi folyópart jobb kihasználását, vagy az emlékezést fókuszba állító ötletek is szép számmal érkeztek – írták.

Hírdetés

A közösségi költségvetés folyamata az idén új lépéssel bővült: a beküldött ötletek közül háromszáz továbbjutó vehet részt a hivatali szűrésen. A beérkezett, érvényes ötleteknek tehát először támogatókat kell szerezniük, és csak a legnépszerűbbek jutnak el a szakmai értékelésig. Az ötletek lakossági támogatása február 6. és 21. között zajlik az otlet.budapest.hu oldalon.

„Egy ember akárhány ötletet támogathat” ebben az időszakban, de ez még nem a szavazás szakasza. Azt, a szakmai értékelést követően, várhatóan 2025 őszén tartják – írták.

A közlemény szerint a budapestiek városfejlesztő ötletei egymilliárd forint összértékben valósulhatnak meg a fővárosi közösségi költségvetés keretében.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »