Egymást ütik az ISIS-esek

Egymást ütik az ISIS-esek

Különös módjait választják az Iszlám Állam harcosai a felkészülésnek a mindent eldöntő ütközetre. A Reason azon ironizál, hogy lehet, csak repülő cirkusszá akarják átképezni magukat.

Szokatlan és kissé nevetséges szertartáson kell keresztülesniük az Iszlám Állam harcosainak egy nemrég közzétett videó tanúsága szerint – számolt be róla a Reason. Vannak olyan gyakorlatok is, melyek inkább egy nyári, mintsem egy kiképzőtáborra emlékeztetnek: például, hogy az alacsonyabb dzsihadistáknak békaugrásban kell átvetődniük egy magasabb iszlamistán. A legfájdalmasabb a gyakorlatok közül kétségkívül az lehet, amikor az egyik dzsihadista végigmegy egy szakaszon, és sorra ágyékon üti vagy rúgja a fanatikusokat.

Hírdetés

Hasonlóról korábban már az Independent is beszámolt, megjegyezve, hogy hiányzik a korábbi videóban látható égő karika, amin a dzsihadisták ugráltak keresztül. Felüléseket viszont kellett végezniük, sziklákkal a mellkasukon, illetve egy vezető már itt is combon és ágyékon rugdosta a csapatot. A szervezet akkor azt állította, hogy a videó az afganisztáni–pakisztáni régióban készült.

A Reason ironikusan fel is tette a kérdést: ki gondolta volna, hogy a felkészülés az apokalipszisre a leginkább egy cirkuszi próbára hasonlít?

A lap tovább ironizálva fejtegeti, a hasonló gyakorlatoknak és videóknak mi is lehet a célja. Egyik a kalifátus férfiatlanítása. Az ISIS a kalifátust akarja visszaállítani, amikor pedig legutóbb fennállt, a kalifa még az Ottomán Birodalom szultánja volt. Az Iszlám Állam átalakulhat janicsár alakulattá, a szultán háremévé vagy eunuch csoporttá, a videó alapján pedig még az utóbbi a legvalószínűbb a Reason kommentárja szerint. De ha a kalifátus nem is jön össze, lehet, hogy a szervezet B terve a repülő cirkusszá való átalakulás – viszi be a kegyelemdöfést a Reason.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »