Egymást is segítik a települések (Megyei önkormányzat)

Egymást is segítik a települések (Megyei  önkormányzat)

Tegnapi, idei utolsó ülésén a Kovászna Megyei Tanács jóváhagyta az éves költségvetés egyes tételeinek módosítását, s arról is határoztak, hogy a személyi jövedelemadó hat százalékának megfelelő többletbevétel mely közigazgatási egységeket és milyen hányadban illessen meg. Utóbbi esetben, mivel az elosztandó összeg nem jelentős, egyes községek lemondtak a részükről mások javára, hogy azok nagyobb összegeket tudjanak fordítani sürgős vagy kiemelten fontos célokra.

A büdzsére vonatkozó döntést megelőzően Tamás Sándor elnök elmondta, a számok azt mutatják, hogy sikerült jól gazdálkodni 2022-ben, ami azt jelenti, hogy a beruházásokra szánt pénzkeret nagyobb volt, mint a működésre szánt. A jó gazdálkodás eredményeképp a megyei önkormányzat nyolcszázezer, az alárendeltségében működő gyermekjogvédelmi vezérigazgatóság hárommillió lejt takarított meg. Ezeket a tételeket, most át tudják irányítani más célokra.

Az elnök továbbá elmondta, hogy a napirenden lévő büdzsémódosításban az egyik kiemelkedő tétel a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznak biztosított 1,33 millió lej. Az intézmény a költségvetés-kiegészítésből fedezi az alkalmazottaknak járó vakációs jegyeket. A megyei kórház büdzséjébe további 1,4 millió lej érkezik, mely a Kovászna Megyei Egészségbiztosítóval kötött szerződés értékváltozásából származik, az intézmény pedig gyógyszer- és egészségügyi alapanyagköltségeinek fedezésére fogja felhasználni.

Hírdetés

A megyei önkormányzat által fenntartott intézmények közül a Székely Nemzeti Múzeumnak jutott nagyobb összeg, 1,7 millió lej, ez a zajló korszerűsítési munkálatok költségeinek törlesztésére megy, és a célra elnyert vissza nem térítendő uniós támogatásból származik. A Sepsiszentgyörgyi Speciális Iskola bővítési, felújítási munkálataira újabb összeget, összesen 800 ezer lejt biztosítottak. Ennek egy része szintén uniós támogatásból származik, míg a többi önrész és az el nem számolható költség. A pénzből egyebek mellett a melléképületek bontását is megoldják.

Az ülés másik fontos napirendi pontja annak a 600 ezer lejnek a szétosztása volt a megye községei és városai között, mely a jövedelemadó hat százalékos hányadából származik, és amely felett a megyei önkormányzat rendelkezik. Amint Tamás Sándor kifejtette, az év elején becsült közel 33 ezer lejes bevételhez képest hatszázezer lejes többletet jegyeztek. Ennek az elosztásáról kellett dönteni. Az elnök elmondta, egyeztettek a polgármesterekkel, mivel nem túl nagy összegről van szó, s ha minden közigazgatási egység részesül belőle, egyenként igen kevés jutott volna, ezért abban maradtak, más elosztási elvet alkalmaznak, 45 helyett csak 18 önkormányzatnak juttatnak pénzt ebből a keretből. Kézdiszéken Dálnok, Kérdiszentkereszt és Torja átadta a részesedését Kézdivásárhelynek, így a város 69 ezer lejt kap, amit a kórház fenntartására fordítanak. Szintén Kézdiszéken a lemhényi, kézdialmási önkormányzat Berecknek ajánlotta fel a részesedését, mely a 17 ezer lejből a tűzoltóegység tűzifáját biztosítja.

Az orbaiszéki községek a Kovásznát Kommandóval összekötő községi út karbantartására ajánlották fel a részüket, így Kovászna városa 62 ezer lejt kap ebből a keretből. Sepsiszéken Uzon kivételével minden község lemondott Mikóújfalu javára. Az így befolyó valamivel több mint 75 ezer lejt a község az ivóvíztározó építési munkálatainak befejezésére fordítja. Erdővidéken a községek Barót városának ajánlották fel a rájuk eső összegeket, az így összejött 62 ezer lejt a városi kórház működésére fordítják. Bodzavidéken Bodzaforduló és Zágonbárkány Szitabodzának irányítja át a részesedését, a község a szennyvízhálózat kiépítése során megrongálódott utcák javítására használja fel a 49 ezer lejt. A fennmaradó 12 közigazgatási egység lakosságarányosan részesül a 600 ezer lejből. Sepsiszentgyörgy kapja a legnagyobb összeget, 160 ezer lejt, a többi 3 és 15 ezer lej közöttit.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »