Egymásnak mentek Trump és Biden követői, a rendőrök látták kárát

Egymásnak mentek Trump és Biden követői, a rendőrök látták kárát

Több ezren tüntettek Donald Trump amerikai elnök mellett Washingtonban, a résztvevők vasárnapra virradóan összecsaptak az ellentüntetőkkel, legalább 20 embert letartóztattak.

Donald Trump amerikai elnök támogatói tüntetnek Washingtonban (Fotó: Nemzeti Fotótár/EPA/Shawn Thew

A rendőrség közleménye szerint két rendőr megsebesült, és több fegyvert lefoglaltak.

A tüntetők egyebek közt a „Még négy év!” jelszót skandálták, ezzel utalva arra, hogy Donald Trumpot tekintik a november 3-i elnökválasztás győztesének.

A felszólalók közt volt a törvényhozás alsóházába bekerült Marjorie Taylor Greene republikánus üzletasszony is, aki arra buzdította az embereket, hogy vonuljanak a legfelsőbb bíróság elé.

A tüntetők egy része később átvonult a Fehér Házhoz vezető egyik, a Black Lives Matter (Fekete életek is számítanak/BLM) mozgalomról elnevezett utcára, ahol összecsaptak a BLM itt gyülekező aktivistáival.

Donald Trump amerikai elnök tüntető támogatói (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/AP/Evan Vucci

Több más városból is tüntetésekről érkeztek hírek, a Michigan állambeli Lansingben a felszólalók kétségüket fejezték ki Joe Biden demokrata párti elnökjelöltnek az államban elért választási győzelmével kapcsolatban. Tüntettek Arizonában is, ahol a hivatalos eredmények szerint Biden szintén megelőzte Trumpot.

Noha a The New York Times című amerikai napilap a washingtoni belbiztonsági minisztériumra (DHS) hivatkozva azt közölte, az idei volt az Egyesült Államok történetének legbiztonságosabb választása, az eredményt többen vitatják. Szerdán Georgia államban hivatalosan is elrendelték a szavazatok kézzel történő teljes újraszámlálását, Trump jogászai pedig újabb perkeresetet nyújtottak be a michigani választási eredmények érvényesítésének felfüggesztése érdekében.

Hírdetés

(Fotó: EPA/GAMAL DIAB)

(Fotó: EPA/DAVID ODISHO)

(Fotó: EPA/DAVID ODISHO)

<img alt="Die Organisatoren rechneten mit einem Millionen-Marsch. Auch wenn dieses Ziel verfehlt wurde, waren diesen Freitag zehntausende Trump Fans in Washington auf der Straße" class="photo zoomable photo–loaded" data-src="https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/die-organisatoren-rechneten-mit-einem-millionen-marsch-auch-wenn-dieses-ziel-verfehlt-wurde-waren-di-201578872-73950276/7,w=1280,c=0.bild.jpg" data-zoom-src="https://bilder.bild.de/fotos/die-organisatoren-rechneten-mit-einem-millionen-marsch-auch-wenn-dieses-ziel-verfehlt-wurde-waren-di-201578872-73950276/Bild/7.bild.jpg" data-zoom-title="Die Organisatoren rechneten mit einem Millionen-Marsch. Auch wenn dieses Ziel verfehlt wurde, waren diesen Samstag zehntausende Trump Fans in Washington auf der Straße.

Foto: Tobias Everke

” src=”https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/die-organisatoren-rechneten-mit-einem-millionen-marsch-auch-wenn-dieses-ziel-verfehlt-wurde-waren-di-201578872-73950276/7,w=993,q=high,c=0.bild.jpg” style=”width: 720px;” />

Foto: Tobias Everke

<img alt="Trump-Anhänger John Humphries glaubt an einen Wahlbetrug, der vom Supreme Court noch aufgedeckt wird" data-src="https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/trump-anhaenger-john-humphries-glaubt-an-einen-wahlbetrug-der-vom-supreme-court-noch-aufgedeckt-wird-201578882-73950382/6,w=1280,c=0.bild.jpg" data-zoom-src="https://bilder.bild.de/fotos/trump-anhaenger-john-humphries-glaubt-an-einen-wahlbetrug-der-vom-supreme-court-noch-aufgedeckt-wird-201578882-73950382/Bild/6.bild.jpg" data-zoom-title="Trump-Anhänger John Humphries glaubt an einen Wahlbetrug, der vom Supreme Court noch aufgedeckt wird

Foto: Tobias Everke

” src=”https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/trump-anhaenger-john-humphries-glaubt-an-einen-wahlbetrug-der-vom-supreme-court-noch-aufgedeckt-wird-201578882-73950382/6,w=993,q=high,c=0.bild.jpg” style=”width: 720px;” />

Foto: Tobias Everke

<img alt="Zehntausende waren in Washington auf der Straße. Sie wollen, dass Donald Trump US-Präsident bleibt" data-src="https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/zehntausende-waren-in-washington-auf-der-strasse-sie-wollen-dass-donald-trump-us-praesident-bleibt-201578884-73950384/6,w=1280,c=0.bild.jpg" data-zoom-src="https://bilder.bild.de/fotos/zehntausende-waren-in-washington-auf-der-strasse-sie-wollen-dass-donald-trump-us-praesident-bleibt-201578884-73950384/Bild/6.bild.jpg" data-zoom-title="Zehntausende gehen Washington auf die Straße. Sie wollen, dass Donald Trump US-Präsident bleibt

Foto: Tobias Everke

” src=”https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/zehntausende-waren-in-washington-auf-der-strasse-sie-wollen-dass-donald-trump-us-praesident-bleibt-201578884-73950384/6,w=993,q=high,c=0.bild.jpg” style=”width: 720px;” />

Foto: Tobias Everke


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »