EGYMÁSNAK ESTEK A BŰNÖZŐK MISKOLCON

Szombat délután egy óra körül a miskolci bevásárlóközpont második emeletén több mint húsz ember verekedett össze.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Hírdetés

Verekedés tört ki egy miskolci belvárosi bevásárlóközpontban szombaton – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Szabó Csilla elmondta: a Miskolci Rendőrkapitányság csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Szombat délután egy óra körül a bevásárlóközpont második emeletén több mint húsz ember verekedett össze. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök megkezdték a tanúk kihallgatását, a kamerafelvételek elemzését, a bűncselekmény elkövetőinek azonosítását és elfogását.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »