Egymásnak esett az Iszlám Állam és a Tálibok (Képgaléria+18)

Egymásnak esett az Iszlám Állam és a Tálibok (Képgaléria+18)

Az afganisztáni tálibok figyelmezették az  Iszlám Állam (IÁ) vezetőjét ,hogy ne merjen harcosokat küldeni   Afganisztánba mert nem fogják tűrni a szervezet létezését az országban. Al-Bagdadi nem értett a szép szóból, és miután sejteket küldött a a két szervezet fegyveresei összecsaptak az ország keleti részén. – közölte az iráni alalam.ir

Aktar Mohammed Mansur tálib vezető figyelmeztető levelét egyenesen  Abu Al-Bakar Al-Bagdadinak címezte, amiben a szent harcol vélt gondolatait is  kifejtette:

„Az amerikaiak és szövetségeseik elleni dzsihádot (szent harc) egy zászló alatt kell folytatni”

Mansur akit a tálibok fővezetőjének Omar Mollának a job kezének tartanak, és aki miniszteri posztot is betöltött a tálibok uralma idején. Figyelmeztette a dzsihadistákat, hogy elveszítik a muszlim emberek, modzsahedek  és a hittudósok rokonszenvét amennyiben, ha a tálibok rovására terjeszkednek.  Levelében később közli:

“ Ha Afganisztánban próbálna terjeszkedni az Iszlám Állam, akkor a tálibok, kénytelenek lesznek reagálni , hogy megvédjék területeiket.”

Hírdetés

Mansur részleteket mellőzve közli, hogy Az Egyesült Államok vezette koalíciós erő által 2001-ben hatalmuktól megfosztott tálibok aggódnak amiatt, hogy az IÁ Afganisztánra is kiterjeszti fegyveres harcát. Az iszlám szunnita ágához tartózó dzsihadisták többször kinyilvánították, hogy ki akarják terjeszteni az általuk elfoglalt iraki és szíriai területeken kikiáltott „kalifátust”, szemben a tálibokkal, akik Afganisztán területére összpontosítják tevékenységüket, és a külföldi vagy a kormányerőket támadják az ország területén.- írta az MTI.

A múlthéten az afgán és az arab médiumok is beszámoltak arról, hogy a két terrorszervezet az ország keleti részén többször is összecsaptak, de John Campbell az afganisztáni NATO-misszió parancsnoka szerint az Iszlám Állam ugyan toborzott harcosokat Afganisztánban, de nem képes számottevő harci cselekmények végrehajtására.

Campbell állítását az IÁ terroristái szinte azonnal megcáfolták azzal, hogy három afgán tálib fogoly kivégzésének felvételét osztották meg az internetes médiafelületeiken.

Orientalista.hu – Sinoda


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »