Egymás kezébe adogatják a stafétát

Egymás kezébe adogatják a stafétát

Bartók Béla két hangja – zenében a lelki énje, leveleiben a szellemisége – szólal meg a Viva Bartók! című előadás során, amely a pozsonyi Magyar Kulturális Hét egyik kiemelkedő rendezvénye lesz június 15-én.

Az egyik hang alátámasztja a másikat. A felcsendülő zongoradarabok és a felhangzó levélrészletek a 20. század egyik legjelesebb zeneszerzőjének és a közép-európai népzene nagy gyűjtőjének sokak számára még ma is távoli, megközelíthetetlen képét próbálják finoman árnyalt portrévá szelídíteni.
„Három éve keresett meg Fülei Balázs, hogy szeretne egy ilyen rendhagyó Bartók-koncertet, részt vennék-e benne? – vezet be az előadás kulisszái mögé Bálint András Kossuth-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. – Így született meg a mi levélkoncertünk, amelyhez Galgóczy Juditot találtuk meg rendezőnek. Ő válogatott döntően Bartók írásaiból, első és második feleségének, Ziegler Mártának és Pásztory Dittának, valamint reménytelen szerelmének, Geyer Stefinek és másoknak, Kodály Zoltánnak és művésztársainak címzett leveleiből. Időrendi sorrendben megyünk előre különböző témákban. Szerelem, útkeresés, család, gyerekek, népdalgyűjtés. Bartók nagyon művelt ember volt, tájékozott a művészeti világban. Zoboraljai népdalgyűjtő útjaival kapcsolatosan kifejezetten bájosan írja le, milyen körülmények között laktak, nyilvánultak meg az emberek, és hogyan szólaltatták meg ezeket a dalokat. A leveleiből tudjuk meg azt is, hogy a húszas évek elején felajánlották neki, vegyen részt bizonyos politikai összejöveteleken. A Zeneakadémiára is hívták olyan rendezvényekre, amelyek ellentétesek voltak az ő meggyőződésével, elveivel, ideáival. Kifejezetten keményen válaszolt ezekre a levelekre, hogy ő nem hajlandó olyan testületben részt venni, amely nem az egész magyar zenei-kulturális életet képviseli, hanem annak csak egy szeletét. Határozottan visszautasította a szélsőjobbal való együttműködést.”

Az előadás ott fejeződik be, amikor Bartók Béla elindul Amerikába.

„A kinti időszakról már nem beszélünk. Addig kísérjük kalandos útján, míg Svájcon és Portugálián keresztül eljut New Yorkba. Kiderül, hogy egyáltalán nem voltak jómódúak, kölcsön kellett kérniük a nagy útra. Elhangzik az a híres levél is 1938-ból, az Anschluss idejéből, amelyben keményen kimondja, hogy sem ő, sem Kodály nem hajlandók részt venni olyan megmozdulásokban, amelyek szembemennek az európai szellemmel, a nyugati ízlésvilággal. A kivándorlás kérdése többször is felmerül a levelekben.”

A húszas évek második felében íródtak azok a levelek is, amelyekben beszámol különböző koncertélményeiről, például a londoniról, amikor elindul a világhír útján. Zenei pályáját ugyanis előadóművészként kezdte, bravúros zongoraművészként vált ismertté.

Hírdetés

„Széles körű az est zenei anyaga is. A fő vonalat Fülei Balázs zongorajátéka adja, a leveleket én mint mellékszereplő olvasom. Az Allegro barbarótól a Medvetáncon és a Mikrokozmosz-részeken át az Este a székelyeknélig több zenemű elhangzik a kilencvenperces est során. Hallgatom a zenét, és hasonulok vele. Az a szép ebben a levélkoncertben, hogy hol Balázs játszik, hol én olvasok, egymás kezébe adogatjuk a stafétát. A zene prózára vált, a próza zenébe fordul, majd szinkronba kerül a kettő. Bizonyos kitüntetett alkalmakkor egymást erősítik. Egy magamfajta színésznek kivételes lehetőség az ilyen szerep.”

Nagy műveltségű, modern művész volt Bartók Béla, aki ragaszkodott az európai kultúrához, hagyományokhoz, az európai zenén belül a magyar népzenéhez. Előre nézett, nem visszafelé. Hogy mennyire tájékozott és alapos, szigorú a szó legnemesebb értelmében, az Bálint András számára is a levelezéséből derül ki.

„Az emigrációval kapcsolatos levelei egyszerűen döbbenetesek. Ott nagyon fájdalmas zene szól, amelyet pontosan összehangoltunk a prózával. Bartók nem titkolja: nehéz szívvel hagyja el Magyarországot, de el kell, hogy menjen. Nem hajlandó abban a rendszerben élni, ahol rettegni kell, félteni az édesanyját és a magyar kultúrát. Igazi nagy hazafi volt, aki arra kényszerült, hogy máshol folytassa az életét. A magyar emigráció kérdése hatványozottan foglalkoztat ma is, ezért olyan megrendítő számomra, amiről Bartók idevágó levelei beszélnek. Márai Sándort is felhozhatnám példának, vagy Szabó István alkotását, a Szerelmesfilmet. Az is erről szól. Mélyen megérint, ha valaki kénytelen elhagyni a hazáját, amelyet annyira szeret. Bartók nagyon szépen beszél erről a kényszerhelyzetről. Magánemberi vonásai azokban a levelekben is megnyilvánulnak, amelyeket a külföldi koncertkörútjairól ír haza. Például, hogy mit egyenek és hogyan öltözzenek a gyerekei. Színészként egy nagyon zárkózott, elvi embert kell ábrázolnom, ugyanakkor annak is ki kell derülnie, hogy mennyire melegszívű, családcentrikus ember volt. Mert bármilyen keménynek és határozottnak tűnik is, időnként megnyílik. Úgy is, mint szerelmes férfi vagy mint gondoskodó apa, de úgy is, mint a hazáját elhagyni készülő, európai gondolkodó. Ez egy szerep természetesen, még akkor is, ha olvasom a leveleket.”

A darab bemutatója 2017-ben volt a Radnóti Színházban. Azóta eljutott a budai, Csalán utcai Bartók emlékházba és a rákoshegyi Bartók Zeneházba, ahol a zeneszerző 1912-től 1920-ig lakott és alkotott.
„Nekem mindig örömet jelent, ha egy darab során kapcsolatba kerülök a zenével. Szerepeltem a Johanna a máglyán című Honegger-operában, Stravinsky művében, A katona történetében, Párizsban A kékszakállú herceg várában, amelyet Dohnányi Ernő unokája, Christoph von Dohnányi vezényelt. Híres operaénekesek mellett mondtam a prológot. De már 1965-ben, a színművészeti főiskola elvégzése után is bekerültem egy Bartók-darabba, A csodálatos mandarinba. A Diák szerepét kaptam Eck Imre koreográfustól. Ő vitte színre a művet a Pécsi Balett előadásában. Én nem táncoltam a darabban, csak lépkedtem, és megforgattak. Amikor pedig a Johanna a máglyánban szerepeltem, kapcsolatba kerültem Paul Sacherrel, az előadás híres, svájci karmesterével, aki levelezett Bartókkal.”
Hogy milyen a kapcsolata Bálint Andrásnak Pozsonnyal?

„Kassán, Rimaszombatban és Komáromban többször jártam, a Tátrában is turistáskodtam. Pozsonyban a hetvenes évek második felében többször megfordultam, azután, hogy Otakar Vávra Sötét nap című csehszlovák filmjében Magda Vášáryovával játszottam. Kialakult köztünk egy kapcsolat, és átjártam hozzá, de már ennek is több mint negyven éve. A Prímási palotában azonban még nem jártam. Hallom, méltó helyszíne lesz az előadásnak.”

A szerző a Vasárnap munkatársa


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »