A zarándoklatok hagyománya a Temesvári Római Katolikus Egyházmegyében is több száz éves múltra tekint vissza, amit a szerzetesrendek vagy plébániák krónikái dokumentálnak. Változatos ugyanakkor a kegyképekhez, kegyhelyekhez kapcsolódó legendairodalom és néphagyomány is. Az alábbiakban a Temes és Arad megye határán, a lippai járásban található Rigósfürdő Mária-kápolnájának legendájáról olvashatnak.
„Búcsújárás: katolikus hívők zarándoklata. Alkalom az elmélyedésre, imádságra, bűnbánatra, ájtatos cselekedetekre és beszélgetésekre. Erőpróbája a testnek és a léleknek a gyaloglás, utazás, éjszakai virrasztás, böjtölés és más fáradalmak által. A nép egyik legnagyobb közösségi élménye. Indítéka lehet: 1. vezeklés, 2. hálaadás, 3. kérés (gyógyulás, nyomorúságtól való szabadulás), 4. közösségi élmény utáni vágy, 5. világjárás, világlátás, idegen tájak és emberek megismerése, kereskedés, ismerkedés. A középkorban a távoli szent helyek (pl. Róma) fölkeresése erősítette a keresztény összetartozás tudatát” – olvasható a Magyar Katolikus Lexikonban a zarándoklatról. Idén sok zarándok útja vezetett Rómába a boldog emlékű Ferenc pápa által meghirdetett 2025-ös jubileumi szentév alkalmából. Sok hívő utazik a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye két Mária-kegyhelyére, Máriaradnára és Máriacsiklovára is, hogy a különböző ünnepek alkalmából részt vegyen a szentmiséken, liturgiákon.
A Temesvártól 50 kilométerre, Temes és Arad megye határán található Rigósfürdő (1899-ig Bogdarigós, németül Neuhof, Románul Bogda), a 19. század végén elsősorban gyógyító forrásvizéről, gyógyfürdőjéről, a szocializmus idején pedig az 1960-as években megnyitott pionírtáboráról (iskolai tábor) vált nevezetessé. Ugyanakkor zarándokhely is volt.
A településről Borovszky Samu történész Magyarország vármegyéi és városai című kötetében a következők olvashatók: „Rigósfürdő (azelőtt Bogda-Rigós). A lippai járásban fekvő kisközség. Házainak száma 83, lakosaié 474, a kik 2/3 részben németajkúak és róm. kath. vallásuak s 1/3 részben gör.-kel románok. Postája helyben van, távírója Lippa, vasúti állomása Saroltavár. A középkorban Arad vármegyéhez tartozott. A legrégibb oklevelekben Bagd néven fordul elő. 1436-ban két ilynevü helyiségvolt e tájon: Alsóbagd és Felsőbagd és mindkettő Bagdiaké volt. (…) A török hódoltság megszünte után elhagyott helyként szerepel és a Mercy-féle térképen, Bogdán néven, szintén lakatlan falunak van feltüntetve. A XVIII. század közepén románok szállották meg. Neumann sótári tiszt 1771-ben 42 házat épittetett a régi Bagd helyén, a hova tiroli német családokat telepitett. Az uj telep Neuhof nevet nyert. 1782-ben Pottyondy József vette meg a kincstártól. 1845-ben özv. Pottyondy Tamásné és Rakovits Zsigmond voltak a földesurai. 1882–1885-ig Altmann Ede és Stark Herman, 1885–1892-ig Steiner János dr. 1892-től pedig Remmel Mátyás és Nägele Antal.“
Fényes Elek 1836-ban megjelent, Magyar országnak, ‘s a’ hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben című művében a falut Neuhof néven említi, és német-oláh faluként írja le, amely Lippótól délre, másfél órányi távolságra fekszik. A leírás kitér a lakosság számára, beleértve a 214 római katolikus és 112 görögkeleti óhitű lakost, a római katolikus plébániatemplomra, az ásványos fürdőre, a 3. osztályú határra és a 14 6/8 egész jobbágytelekre. A földesúri jog Potyondy Anna és gróf Buttlér nevéhez fűződik.
A falu római katolikus temploma 1846-ban épült, titulusa Sarlós Boldogasszony (július 2.). A környékbeli hívő nép azonban nem elsősorban a templombúcsú alkalmából érkezett Rigósfürdőre, hanem az itteni erdőben található, szerény méretű Mária-kápolnához zarándokolt. A legenda szerint, amelyről ugyancsak Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című kötetében olvashatnak az érdeklődők, „mikor a német gyarmatosok Neuhofot és Altringent építették és házaik alapfalaihoz a közeli sziklásban köveket fejtettek, egy Mária képre bukkantak, melyet a hegyoldalba vájt mélyedésbe illesztettek. E sziklából azután gyógyerejü forrás fakadt. Ide zarándokolt a nép, melynek ajándékaiból a Pottyondy-család kápolnát épittetett.“
Rigósfürdőt Magyar Zoltán A csodás képmás – Kegyképekhez fűződő mondák a magyar folklórban című tanulmánya is megemlíti, és a legenda alapján a szerző a földből előkerülő kegykép kategóriába sorolja.
A Franz Anton Engl von Wagrain püspök idején, 1771–1772-ben alapított településről és plébániáról, a kegyhelyről, valamint a zarándoklatokról Erhard Recktenwald bánsági pedagógus és helytörténész így írt a 2015-ös Bánsági Kalendáriumban (szerk. Walther Konschitzky): „Egy széles sétány vezetett a zarándokkápolnához, amelyen a kegykép állt: a Szűzanya a kis Jézussal a karján. A legenda szerint a képet ezen a helyen találták meg. (…)
Nincsenek írásos feljegyzések arról, hogy mikor kezdődött a kegyképhez való zarándoklat. Köztudott, hogy már az első világháború előtt is zarándokoltak körmenetek Rigósra. A legenda szerint egy égi jel kulcsfontosságú volt a kápolna építésében: a gyógyító forrás keresése közben a munkások Szűz Mária kormos képére bukkantak. Elvitték a rigósi templomba. Másnap reggel azonban a kép visszakerült oda, ahol az erdőben megtalálták. Ez még kétszer megismétlődött. Ekkor Anton Nägele egy kápolnát vájatott a puha homokkőbe, és azt téglából kiépíttette. A Mária-kép egy oltáron állt, amelyet fogadalmi tárgyak, mankók és a meggyógyultak hálaadó táblái vettek körül. Oldalt egy-egy padsor állt; egy magas kovácsoltvas kapu nappal betekintést engedett a kápolnába. A kápolna fölötti dombon épült a keresztút, ahol egy magas kőkereszt is helyet kapott. Nem tudni, hogy az Alexander Bonnaz püspök által a rigósi templomnak adományozott pénz egy részét 1892-ben felhasználták-e a kápolna berendezésére.
A két világháború között sok zarándok érkezett Rigósfürdőre: svábok Németbencsekről, németek és sokácok Rékásról, Sztancsafalváról a szlovákok, valamint kisebb csoportok Újaradról, Öthalomról és más falvakból. A németremeteiek először kitérőt tettek a Rigósfürdő melletti völgybe; ahol egy fakereszt mellé virágokat helyeztek és gyertyákat gyújtottak. Jakob Hutterer tanító később megtudta, hogy bosnyák ferenceseket temettek itt tömegsírba. Elárulták őket, mert ezen a helyen remeteséget és kápolnát tartottak fenn, és a török időkben az efféle vallási tevékenységet halállal büntették. Már 1812-ben Pottyondy Tamás, az első birtokos felesége itt egy fa kápolnát építtetett. A megtalált, bizánci stílusú Mária-ikon pedig arra enged következtetni, hogy a gyógyforrásnál egykor egy remeteség állt. A középkorban Mária a kis Jézussal, arany glóriával Isten gyógyító akaratának és valóságának megtestesítője volt. A görög betűk jelentése az ikon felső részén: Mária, Isten Anyja, és Jézus, a világ Megváltója, míg az alsó részen, cirill betűkkel egy név és egy évszám olvasható: Prineo Stefan Antonović 1870 (felajánlva (?) Stefan Antonović 1870). A kápolna bezárása után annak berendezését a rigósfürdői templomba vitték. Jelenleg a Mária-kép a temesvári püspöki kápolna oltárán található, ahol minden reggel szentmisét celebrálnak. A környék számos kisebb-nagyobb barlangja, amelyeket gyermekként csak csoportosan mertünk felkeresni, szintén arra enged következtetni, hogy itt egykor remeteség lehetett.”
A kegykápolna sajnos a kommunista diktatúra évtizedei alatt elpusztult, mára csupán a homokkőbe vájt üreg, néhány történelmi adat, a legenda, valamint az egykor ide zarándokló, itt fohászkodó, a Szűzanyát tisztelő hívek hitbuzgóságának emlékezete maradt.
Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
