Egykori cellatársát követte a hatalomban „a Kárpátok géniusza”

Egykori cellatársát követte a hatalomban „a Kárpátok géniusza”

55 évvel ezelőtt, 1965. december 8-án, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála után került a kommunista párt és ezzel Románia élére Nicolae Ceaușescu. Független, nacionalista politikájával nagy népszerűséget szerzett, széles körű személyi kultuszt épített ki, Conducatornak (Vezérnek), a Kárpátok Géniuszának neveztette magát, feleségét, Elenát miniszterelnök-helyettessé tette meg, s 400 rokonukat is magas párt- és állami tisztségekbe helyezték. A pártfőtitkár azonban az 1980-as évek második felében tömegbázisát, külső és belső támogatását egyaránt elvesztette, hatalmát csak a Securitate, a biztonsági szolgálat rémuralma tartotta fenn.

Ceaușescu Scornicești-ben született, egyszerű parasztemberek gyermekeként. Korán, cipésztanulóként került a munkásmozgalomba, de már az 1930-as évek elejétől az ifjúsági mozgalom vezetőségében működött. 1936-ban belépett a Román Kommunista Pártba, részt vett az Antonescu-rezsim elleni harcban, tevékenységéért 1936-38-ban és 1940-ben is bebörtönözték. A börtönben Gheorghe Gheorghiu-Dej volt a cellatársa, aki 1952-ben az ország vezetője lett, s támogatta a későbbi utód, Ceaușescu pályáját.

Ceaușescu 1944-ben megszökött a börtönből, majd a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára lett. 1947-ben mezőgazdasági, 1950-54 közt honvédelmi miniszterhelyettes, Gheorghiu-Dej alatt a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára volt, majd a párthierarchia második embere lett. 1965-ben, Gheorghiu-Dej halála után, követte őt a kommunista párt élén, mint titkár, majd főtitkár. 1967-től az Államtanács elnökévé, államfővé is megválasztották.

Hírdetés

Független, nacionalista politikájával nagy népszerűséget szerzett. Miután 1958-ban a szovjet csapatokat már kivonták Romániából, Ceaușescu az 1960-as években gyakorlatilag megszüntette a román részvételt a Varsói Szerződés katonai szövetségében. Elítélte az 1968-as csehszlovákiai bevonulást és az 1979-es afganisztáni szovjet beavatkozást is. 1974-ben a köztársasági elnöki hivatal létrehozásával tovább növelte centralizált, diktatórikus hatalmát. Korlátozta a szólás- és sajtószabadságot, elnyomta az ellenzéket, ellenfeleit a hatalomból kiszorította. Gazdaságpolitikai céljaként az ország hatalmas külföldi adósságainak visszafizetését tűzte ki.

A cél megvalósítása drasztikus élelmiszer-, üzemanyag-, energia- és gyógyszerhiányhoz vezetett, az ország az éhínség közelébe, a gazdaság az összeomlás szélére került. Az 1970-es években meghirdetett homogenizálási programja a nemzetiségek asszimilációját, a teljes elrománosítást célozta. Település-szisztematizálási programja is részben a magyar nemzetiségű lakosság gyökereinek felszámolására irányult.

Ceaușescu 1988. április 29-én ismertette a falurombolásként ismertté vált programjának menetrendjét. A két- háromezer főnél kevesebb lakosú településeket életképtelennek minősítették, holott a romániai falusi lakosság 14200 településének mintegy a fele beleesett e felszámolási kategóriába. Fontos feladatként tűzték ki a helységek építészeti egységesítését is, amelynek értelmében minden épületet kizárólag a központi típustervekkel összhangban lehet megépíteni. 1988-ra az illetékes szervek elkészítették a lerombolásra ítélt falvak listáját, s építési engedélyt már csak azokon a településeken lehetett beszerezni, amelyek nem szerepeltek e „halállistán”.

Az 1988. áprilisi pártfőtitkári beszéd világszerte hatalmas tiltakozást váltott ki, Románia egyre erősödő nemzetközi gazdasági és politikai nyomás alá került. 1988 végére a falurombolási programot lelassították, amiben szerepet játszott az anyagi eszközök hiánya is.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »