Tegnap este megbeszéltem magammal, hogy – bár semmi kedvem nincs hozzá – a közvetlen érintettség okán egyet alszom a megrökönyödésre, és ma reggel beleállok Pataky Attilába. Nem úgy, ahogy ő belém és sokan másokba, hanem lehetőleg a megértő értelem hangján megérdeklődöm tőle, mégis mi volt a célja ezzel?
Kedves Attila! Engem őszintén szólva elborzaszt, hogy te így látod a világot. Főleg azért, mert ebben az országban – ahol 2016-ban ilyen mélyről jövő gyűlöletet hoz elő a lelkedből a jelen – az Edda (amelynek néhai és máig frontembere volnál) egy életérzést jelentett, amely nemzedékeket “nevelt fel”. Én az egyik ilyen nemzedék tagjaként, az Edda Művek rajongójaként, megütközve állok primitív, kocsmai alkoholgőztől bűzös soraid előtt. Pedig próbálkoztam felmentést találni számodra.
Engem például soha nem érdekelt, hogy egy méltán megbecsült sztárban, egy tehetséges énekesben, a magyar rockzene egyik ikonikus alakjában minek kell eltörnie ahhoz, hogy a – foltokban Lagzi Lajcsit megszégyenítő – mulatós-dáridós zenére adja a fejét. Távol állt tőlem, hogy ufószakértő munkásságod miatt kiröhögjelek, komplett idiótának nézzelek, mert másokkal ellentétben én nem szeretném senkinek megmondani, mi a dolga a világban. Akkor sem voltam felháborodva, amikor az én nézeteimmel nem éppen egyező megfontolásokból, főszervezőként a Fidesz-zászlót hurcoltad szimbolikusan a 2012-es békemenetek mindegyikén. Nem sértődtem meg, hogy az Orbán-házaspárt igen, engem elfelejtettél meghívni közel másfél évvel ezelőtti esküvődre és akkor sem nyílt ki a bicska a zsebemben, amikor a prekarácsonyi töltöttkáposzta illatába – a média jóvóltából – aranyérműtéted engem semmilyen szinten nem érdeklő története vegyült. Én pontosan tudom, hogy kétféle ember létezik: olyan, akinek van aranyere és olyan, akinek lesz, úgyhogy együttérzésem semmiképp nem szorul bizonyításra.
Azzal kapcsolatban viszont, amit két nappal ezelőtt, a miskolci tanárok tüntetése előtt nem sokkal kiokádtál magadból zenekarod Facebook-oldalára, mély megvetést érzek. Ha biztos lennék benne, hogy érted, amit mondok, röviden csak annyit írnék, hogy méltatlan ez az egész az Edda történelméhez és Pataky Attilához kiemelten.
Nyelvújításod (liberálisok +idióták =liberóták) lábszaga egyáltalán nem jelent garanciát arra, hogy sikerült megmondanod a tutit. A megfelelési kényszerrel nyakon öntött demagógia, a magyar nyelv zsigeri megerőszakolása, a fájdalomtól üvöltő rímek és a fröcsögő, megbélyegző “mondanivaló” ragacsos elegye az életmű egyáltalán nem szükségszerű, koncentrált pofántörlése. Az én olvasatomban konkrétan most írtad ki magad örökre és visszafordíthatatlanul onnan, ahova becsülendő munkával és tehetséggel eljutottál.
A miskolci nyomorból messzire jutott Pataky Attila életének 60. éve táján jutott el arra felismerésre, hogy művészként politikai-közéleti megmondásra kell adnia a fejét. Ennek szellemében a keresztény kormány és a polgári oldal által az elmúlt években szitokszóvá degradált “liberálisok” mögött felsejlő emberekbe mártja tudatlanságtól, elvakultságtól csöpögő kését. Elfelejtve, hogy rajongói között valószínűleg pontosan annyi, magát liberálisnak tartó ember volt (a jelen idő használatát aggályosnak érzem), mint keresztény, szőke, magas, szemüveges vagy ateista. A művész úr a vélemény- és szólásszabadság liberális értékének nevében gyalázza és nyilvánítja kollektíve bűnössé, nem emberré a másként gondolkodókat.
Pataky Attila párhuzamos univerzumában a hazugságokat okádó média a liberóták, a kékvérű tébolyultak, az elkárhozott hibridek kezében van, akik ezrével fognak meglakolni azért, mert ők liberóták. Ezzel szemben van a másik út, amin Patakyék cinikus vigyorral mennek végig, lenézve a Sorstalanságot (rejtett zsidózás?) önként választók, a bármire képes fajta sorsát, a gyűlöletre éhes Káoszt.
Bár tegnap este még hajlottam volna rá, nincs az a pénz, amiért felmentést tudnék találni e mélyenszántó gondolatok szerzőjének. Az, hogy aki másként gondolkodik, mint Pataky az idióta, hazug és nem ember, leginkább Bayer Zsolt világában képezheti bármilyen eszmecsere tárgyalási alapját. Civilizált kultúrkörökben ismert, egykor elismert, magukat közszereplőnek tartó emberek soha semmilyen körülmények között nem nyilvánulhatnak meg így. A tudatlanság, a butaság komoly kérdésekben nem bocsánatos bűn. A társadalom széles rétegét tébolyultnak, nem embernek minősíteni még egy testépítő ufókkal barátkozó zenésztől sem elfogadható.
Az nem baj, hogy te elfelejtetted honnan jöttél, hogy nem akarod látni a Miskolc környéki települések, vagy egy fél ország nyomorát; az nem baj, hogy nem rendeltetésszerűen használod a magyar nyelvet (legfeljebb ciki); az sem feltétlenül probléma, hogy nem értesültél arról, hogy a kétszer kétharmadot nyert Fidesz-kormány uralja a 80 milliárdos, médiának alig nevezhető propagandagépezetet; ez a primitív, sértő, kirekesztő, gyalázkodó stílus viszont nagyon nagy baj.
Veled ellentétben, Attila, én nem vizionálok, mert nem ismerek liberótákat, következésképpen nem rettegek tőlük és nem gyűlölöm őket. Nem kívánom ezrek halálát még akkor sem, ha nem értek egyet velük. Tudom, hogy már rég nem érsz annyit, hogy foglalkozni érdemes legyen veled, de még így is azt gondolom, letettél már valamit több generáció és a nemzet asztalára ahhoz, hogy hatvanon túl ne legyen muszáj szánalmas hülyét csinálnod magadból.
Másokhoz hasonlóan, Pataky Attilának, mint saját teljesítménye alapján sikeres zenésznek, művésznek semmi szüksége nem lett volna arra, hogy a Fidesz és a csodákat tevő Orbán Viktor különböző testrészeihez dörgölőzzön. A svájci frank árfolyamán kilóra megvett, egykor PR-célokat szolgáló nemzeti magyar celebről, az Orbán-család rajongását bíró Patakyról kiderült – számomra most igazán -, hogy nem több, mint mocskos alkatrésze egy szereptévesztett, identitászavarral küzdő, magát kereszténynek definiáló, veszélyes, aljas rezsimnek. Amely nem emberekben gondolkodik, hanem talpnyalókban és ellenségekben, nem megértésben, hanem gyűlölködésben. Az egykor megbecsült művész mai énjének vergődését látva csak ennyit üzennék:
„Hol van már a szép világ? Számodra messze már! De néha még a magasba vágysz, S mint hulló kő zuhansz tovább.”
Bizony, Attila. És ezen már az ufók sem segítenek.
Forrás:hacsaknem.blog.hu
Tovább a cikkre »
